Keresés

Csak az ügyintézőn múlik, hogy egy meleg pár örökbe fogadhat-e

Csak az ügyintézőn múlik, hogy egy meleg pár örökbe fogadhat-e

Leginkább a kiszámíthatatlanságtól tartanak az örökbefogadó meleg szülők. Érdekes kettősség jellemzi ugyanis a rendszert, vannak, akik kisebb akadályok után kaphatnak gyereket, másoknak viszont, úgy tűnik, esélyük sincs.

romadopt

El tudod képzelni, hogy ez a cigány lány a mi gyerekünk is lehetne?

Magyarországon az örökbefogadó szülők többsége nem akar cigány gyereket, és bár a kiválasztási eljárás során hivatalosan azt jelölhetik meg, hogy milyen nemű, korú és egészségi állapotú gyereket fogadnának, egy kiskapunak köszönhetően jelezhetik, ha származási kikötéseik vannak. A néhány éve létrejött Romadopt Klubban olyan családok találkozhatnak, akik cigány gyereket fogadtak örökbe

Számonkérik az örökbefogadó anyákat, miért nem szültek inkább

Rengeteg előítélettel kell szembenéznie annak, aki örökbefogadásra adja a fejét. A legtöbben ma már mégis nyíltan beszélnek erről a témáról. Az SOS Gyermekfalvak kutatásának eredményei az örökbefogadás világnapja alkalmából. 

Gond az nincs. Feladat van

Mindig is szerettem volna egy Down-os babát

Több mint húsz éve már, hogy az öt saját gyereket felnevelő Csöpi úgy döntött: szeretne örökbefogadni olyanokat, akinek nincs lehetőségük saját családjukban felnőni. Az évek alatt összesen nyolc gyereket vett magához, jelenleg hat gyereket nevel. Van köztük örökbefogadott, és nevelt is, a gyerekek Down-szindrómával, illetve valamilyen fokú sérültséggel élnek. A család pár éve a Tolna megyei Tengelicre költözött, a helyiek hamar befogadták őket, csak a ház körüli magas kerítést nem értik. A napok korán, már reggel hatkor elkezdődnek, a gyerekek óvodába és iskolába járnak, az anya pedig ahelyett, hogy elfáradna, folyamatosan újabb és újabb terveket sző. Fotósunk végigkövette egy napjukat.

Az fogad örökbe, aki tudja, hogy a fogyatékkal élő is csak egy gyerek

Az fogad örökbe, aki tudja, hogy a fogyatékkal élő is csak egy gyerek

Egy család négy gyereke mellé fogadott örökbe egy Down-szindrómás kisfiút, mert ez mindig is vágyuk volt. Egy másik családnak azután derült ki, hogy súlyos izomsorvadásban szenved a lányuk, miután hazavitték. Tavaly mindössze hét fogyatékkal élőt fogadtak örökbe az országban. A két család szerint ezek a gyerekek is épp olyanok, mintha a sajátjaik lennének, semmiféle csoda nincs abban, amit tettek.

Egyre több gyereket fogadnak örökbe otthonokból

Utoljára az ezredforduló elején sikerült egy év alatt ennyi gyereknek családot találni.

Forrás: flickr.com/helloturkeytoe CC-BY https://www.flickr.com/photos/helloturkeytoe/5927041828

Az egyedülállóknak csak a maradék gyerek jut

Intézményesített a diszkrimináció az örökbefogadásban, a hazai jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy egy gyermeknek jogilag két azonos nemű szülője legyen. A rendszer a házaspároknak kedvez, a meleg párok és egyedülállók többnyire roma származású, egészégyügi probémákkal küzdő gyereket kapnak.

Fogyatékos gyereket végképp nem fogad be senki

A fogyatékkal élő gyerekeknek alig van esélyük rá, hogy örökbefogadják őket. 2014-ben mindössze heten találtak így otthonra. Nevelőszülőkhöz ennél ugyan többen kerülnek, de az állam semmi plusz támogatást nem ad a nemes feladatot magukra vállalóknak. Egy civil szervezet két éve próbál tenni azért, hogy minél több ilyen gyerek nőhessen fel családban.

Oda van írva, hogy mit szeretnének. Mert ez emberpiac

A szülők nem akarnak beteg, idősebb és roma gyereket, de az örökbe adással foglalkozó állami és civil szervezetek sem adják oda akárkinek az árvákat. Az örökbefogadás hátrányos megkülönböztetéstől és negatív előítéletektől hemzseg, és sajnos a rendszer még mindig a szülőknek alkalmas gyerek megtalálására koncentrál, ahelyett, hogy azt néznék: a gyereknek mi lenne igazán jó.

Ki lehet szörnyűbb egy melegnél? Egy drogos

Magyarországon még mindig nehezen fogadják el az emberek, ha valaki homoszexuális, házasságról és örökbefogadásról pedig ne is merészeljen álmodni, aki a saját neméhez vonzódik. Inkább elfogadjuk az abortuszt, mint ha valaki leszbikus, és attól sem vagyunk túl boldogok, ha egy meleg férfi költözik a szomszédba, de némi vigasz, hogy a románok még nálunk is kevésbé toleránsak.