Keresés

A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

Az iskolaigazgatóból lett városvezető az Abcúgnak adott interjújában elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy az előző városvezetés idején bontani kezdett, majd félig meghagyott számozott utcákon elindult szociális lakásügynökség kibővítésével még több nehéz helyzetbe került miskolci család költözhessen szociális bérlakásba. Hosszú távon a szegregátumok felszámolásában hisz, de szerinte még legalább 10-20 év, mire ennek realitása lesz.

Előszeretettel büntetik a fővárosi önkormányzatok a szegényeket

Előszeretettel büntetik a szegényeket a fővárosi önkormányzatok

Bonyolult, nehezen értelmezhető előírásokkal és bürokratikus akadályokkal szivatják a rászorulókat az önkormányzatok – állapította meg az Utcajogász Egyesület a fővárosi kerületek lakás- és szociális rendeleteinek elemzése után.

A demenseknek már az idősotthon a haza

A demenseknek már az idősotthon a haza

Az ország egyik legszegényebb járásában található 800 fős Szamossályi 2010-ben saját idősotthont nyitott, mert úgy látta az önkormányzat, hogy a faluban és a környező településeken egyre több a gondoskodásra szoruló idős és demens beteg. A bentlakásos intézmény folyamatosan teltházzal működik, még Budapestről is fogadnak lakókat.

Az önkormányzatoknak kell lépniük, ha az állam magára hagyja az időseket

Az önkormányzatoknak kell lépniük, ha az állam magára hagyja az időseket

A magyar állam sokkal kevesebb pénzt költ az idősek ellátására, mint amennyire valójában szükség lenne, nem csoda, hogy az otthonokban férőhelyhiány van, a gondozók alulfizetettek és túlterheltek, az ápolási feladatok a családokra maradnak. Egy most megjelent kiadvány sorra veszi, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben az önkormányzatok az idősekért.

Megkérdőjelezte a polgármester döntését, végleg bukta a közmunkát

Megkérdőjelezte a polgármester döntését, végleg bukta a közmunkát

Ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan megtámadja egy polgármester döntését azzal kapcsolatban, hogy kit vesz fel közmunkára és kit nem. Ezért érdekes egy magyarbólyi férfi esete, aki hiába kapott többször is ígéretet arra, hogy dolgozhat majd a településen közmunkában, végül mégsem kapott munkát. Amikor a képviselő-testület elé vitte az ügyét, annak az lett a vége, hogy a polgármester mögé beálló képviselők határozatot fogadtak el arról, hogy az 51 éves, 40 százalékos egészségkárosodott ex-bányász férfinak nem jut közmunka. Igaz, hogy a foglalkoztatásának különféle adminisztratív akadályai lehetnek, de arra még csak ígéret sem született, hogy ezeket megpróbálná valahogy elhárítani az önkormányzat.

Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata 1

Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata

Évek óta üresen álló családi házakat vásárol meg a hajdúdorogi önkormányzat, hogy aztán olyan helyiek használhassák azokat, akik eddig – saját tulajdon híján – piaci alapon béreltek ingatlant. A lassan három éve működő otthonteremtési programban most négy család vesz részt, akik öt év takarékoskodás után megvehetik az ingatlant, amiben laknak. Az önkormányzat pedig az így visszakapott vételárat újabb házak vásárlására fordítaná. Csige Tamás polgármester szerint a Hajdúdoroghoz hasonló kisvárosokban ez használható modell lehet a szociális bérlakások kiváltására, és a lakhatási szegénység mérséklésére.

Hiába bomladoznak, nem az önkormányzat dönti le majd a gettó falait

Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni

Nagyon nehéz ésszel felérni, mi motiválhatta a Heves megyei Kerecsend képviselő-testületének felét, mikor úgy döntöttek, kidobnak az ablakon egy, a falunak összesen 480 millió forintos pluszforrást hozó pályázatot, amiből Kerecsend leginkább leszakadó lakossága juthatott volna hozzá mindenféle szociális és egészségügyi szolgáltatáshoz. 5-6 roma családot kellett volna kiválasztani, akik kiköltözhettek volna a Dankó utcai szegregátumból, de az önkormányzat, félve a lakosság reakcióitól, nem merte ezt meglépni.

Folytatódik a halásztelki alsósok száműzetése

Hónapok óta görnyednek sörpadokon a halásztelki iskolások

Tíz osztálynyi gyerek ingázik nap mint nap az iskola és a városban szerteszét szórt ideiglenes tantermek között Halásztelken, mert az önkormányzat épp bővíti és felújítja az alsó tagozatnak helyt adó épületet. Az ígéret szerint a felújítás az őszi szünet végéig tartott volna, de közölték velük: egészen a tanév végéig marad a mostani felállás.

Én ki nem fizetem, inkább leülöm

Én ki nem fizetem, inkább leülöm

A szemét és a gaz miatt bírságolják a telektulajdonosokat a Lyukóvölgyben és környékén. Kétszázezer forintos bírságot is kaphat az a tulaj, akinek a telkére a hegyen élők szemetet hordtak, de egy idős nénit akár ötszázezer forintra is megbüntethetik, ha nem gazolja ki a területét még az ősszel. Az egykori weekend telkekből mára már semmi sem maradt, mindent szétlopkodtak, az egyik háznak még a beton alapzatát se találtuk meg.

Tíz osztály szorult ki az őszi szünetig a bővülő iskolából

Tíz osztálynyi diáknak nem maradt hely a halászteleki iskolában

Iskolapad helyett a városháza tanácstermében, vagy a régi polgármesteri tárgyaló asztalain nyitották ki a füzeteiket a halásztelki általános iskola alsó tagozatos tanulói hétfőn, a tanév első rendes tanítási napján, mert az önkormányzat nem tudta időben befejezni az iskolaépület bővítését. Az alpolgármester azt mondja, azért, mert arra vártak, hogy a kormány jóváhagyja az önkormányzat hiteligénylését. Milyen a tanulás, ha a diákokat szerteszét szórják a városban?