Keresés

Már nem elég, ha a multi önkéntesei mennek és lefestik a kerítést

Már nem elég, ha a multi önkéntesei mennek és lefestik a kerítést

A jelentősebb hazai vállalatok előszeretettel állnak be gyerekeket, szegényeket vagy fogyatékkal élőket támogató programok mögé. A közvélemény mégis sokszor PR-lufiként tekint a cégek társadalmi felelősségvállalási programjaira. Többek között amiatt, hogy kevés hozzáértő szakember dolgozik ezen a területen. Pedig az Y és a Z generáció tagjai már azt is megnézik a munkahelyválasztáskor, hogy az adott cég mennyit tesz a társadalomért.

Felül a buszra a telepi romákkal, hogy olcsóbban utazhassanak kórházba

A vak bűdi Rómeó a helyi romák utolsó mentsvára

A tiszavasvári bűdi cigánytelep egyetlen nem-roma lakója egy 45 éves látássérült férfi, aki, miután a szeme tönkrement, abban találta meg magát, hogy a helyi szegények pártfogója lett. Ismerjék meg Kiss Zsoltot!

Önkéntes mentorprogram a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pere településen, 2017. május 27-én | Fotó: Magócsi Márton

Minek ide önkéntes? 110 százalékos a közmunka!

Kezdetben boldog volt a perei polgármester, hogy budapesti önkéntesek jöttek segíteni a helyi gyerekeknek. Mostanra viszont úgy érzi, rátelepedtek a falura.

Jóvátételi programmal vezekelnek a rabok

Jóvátételi rendezvénysorozatot indít a büntetés-végrehajtás a 29 hazai börtön félezer fogvatartottjának, ennek keretében az adventi időszakban a rabok önkéntes jóvátételi programokkal és adományokkal segítik a rászorulókat.

A Keletitől számolom a második születésnapom

Tavaly sosem látott tömegek mozdultak meg azért, hogy segítsenek az országon áthaladó menekülteknek. Honnan jött ez az önkéntességi láz?

Magyar zászlóval hálálkodnak a befogadott menekült gyerekek

Első dolguk fürdeni és kimosni a ruháikat, aztán alszanak, és alig várják a reggelt, hogy indulhassanak vissza a pályaudvarra, továbbutazásukban bízva. Ők azok a menekült családok, akiket egy nemrég indult mozgalom tagjai fogadnak be éjszakára a lakásukba. A gyerekek rajzokat és leveleket hagynak maguk után, vendéglátóik pedig azt remélik, hogy hallanak még azokról, akikkel egy estére lakótársakká váltak.