Keresés

Nincs, aki megmentené az öngyilkosságtól az idős embereket

Nincs, aki megmentené az öngyilkosságtól az idős embereket

Bár az idős emberek körében továbbra is nő az öngyilkosok száma – csak 2018-ban majdnem 800-an vetettek véget az életüknek -, nagyon kevés figyelem hárul rájuk. A háziorvosok a túlterheltség miatt csak nehezen tudják szűrni a veszélyeztetett, elmagányosodott időseket. Legtöbbször azon múlik a veszélyeztettek kiszűrése, hogy az orvos hajlandó-e visszakérdezni egy-egy elejtett mondatra, de központi szűrőprogramok egyáltalán nincsenek.

Az öngyilkossági kísérletek mögött kevesebb halálvágy van, mint gondolnánk

Az öngyilkossági kísérletek mögött kevesebb halálvágy van, mint gondolnánk

Budapesti és miskolci kórházak toxikológiai osztályán fekvő betegekkel készített interjúkat Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem kutatója. Olyan betegekkel, akik szándékos önmérgezést követtek el, ami a nem végzetes kimenetelű öngyilkossági kísérletek egyik leggyakoribb módja. Romák és nem-romák is voltak a megkérdezett páciensek között. Kiderült: előbbiek sokkal kevésbé halálvágyból, mint inkább egy elviselhetetlen élethelyzetből való kimenekülési próbálkozásként mérgezték meg magukat. És bár a romák között többen voltak a többedjére próbálkozók, mentális problémáikra valódi kezelést sokan még egyáltalán nem kaptak.

Nagyot csökkent az öngyilkosságok száma Borsodban

Nagyot csökkent az öngyilkosságok száma Borsodban

Egyre kevesebb öngyilkosságot követnek el Magyarországon, de még mindig Európa éllovasai közt vagyunk. Borsod megyében nagyot javult, Csongrád megyében viszont romlott a helyzet. Abban nincs változás, hogy továbbra is több férfi lesz öngyilkos, mint nő.