266 ezren támogatták az olimpiai népszavazást
A Momentum Mozgalom a szükségesnél bőven több aláírást adott le, így szinte biztosan elegendő érvényes lesz ahhoz, hogy kiírják a népszavazást.
A Momentum Mozgalom a szükségesnél bőven több aláírást adott le, így szinte biztosan elegendő érvényes lesz ahhoz, hogy kiírják a népszavazást.
Nyolc rendőr látszólag a két nő adatait vették fel, de valójában sorfalat álltak az aláírásgyűjtő párt pultja előtt.
Az olimpiarendezés még úgy is több száz milliárd forintjába kerülne Magyarországnak, ha senki sem lopna el semmit, és minden a tervek szerint menne hét teljesen éven keresztül. Szerda este egy fórumbeszélgetésen egymásnak feszültek az olimpia támogatói és ellenzői. Volt, aki nemzeti célt vizionált, más szimplán a számokkal jött, abban azonban egyetértettek, hogy egy népszavazás mindenképpen hasznos lenne.
A Momentum Mozgalom alig két éve alakult, azóta szervezett politikai csoporttá váltak, most pedig felkarolták az olimpiaellenes budapesti népszavazás ügyét. Az új mozgalom vezetőivel a 444.hu készített interjút.