Keresés

Nem szólok a szüleimnek, semmi értelme

YouTube, Google, Facebook, Ask.fm – sorolják az általuk napi szinten használt alkalmazásokat egymás szavába vágva ötödikes gyerekek, de azt már nem tudják, hogy ha valaki bántja őket a neten, kihez forduljanak. Ezen is próbál változtatni a finn erőszakellenes program, a KiVa, amit tavaly szeptemberben három magyar iskolában is bevezettek. A gyerekek szituációs játékokon és csoportfeladatokon keresztül élik át, milyen kirekesztettnek vagy csúfoltnak lenni, és miért nem jó, ha bántjuk a másikat.

Hibás, félrevezető és elfogult az állami fejlesztésű történelem tankönyv

A Történelemtanárok Egylete alig talált helytálló dolgokat a tizedikes történelem könyvben, pedig ez már elvileg a javított kiadás.

Buta utasítgatások viszik sírba az iskolákat

A saját iskolájuk pénzügyi helyzetét sem látják át az igazgatók, és a sok adminisztráció miatt alig tudnak a gyerekekkel foglalkozni. Már az Emmi most nyilvánosságra került, 2013-2014-es kutatásában is erre panaszkodtak a tanárok.

Hogyan tanítsunk a romákról? Üssünk fel egy könyvet a harmincas évekből!

A kormány 2012-ben az iskolai tananyag részévé tette a roma kultúrát, de arról csak most kezdeményezett vitát, hogy ez hogyan jelenjen meg a tankönyvekben. Pedig a kísérleti könyvek egy része már a gyerekek előtt vannak, akárcsak az államosított kiadók könyvei, sokak szerint tele hibákkal. És ez így is marad még legalább egy-két évig.