
Csak a sodrófát hiányolták
Hátrányos helyzetű roma gyerekek Carlo, a telepi focista történetén keresztül kaptak útmutatást, hogyan boldogulhatnak önerőből és törthetnek ki a szegénységből.
Hátrányos helyzetű roma gyerekek Carlo, a telepi focista történetén keresztül kaptak útmutatást, hogyan boldogulhatnak önerőből és törthetnek ki a szegénységből.
Néhány ezres tömeg előtt, a Kossuth térre szervezett tüntetésén jelentette be a Tanítanék mozgalom, hogy nyolc ellenzéki párt oktatáspolitikusaival közösen kidolgoztak egy oktatási minimumjavaslatot, „hogy az oktatás jövője és reformja ne lehessen pártpolitikai csatározások áldozata”. A vasárnapi demonstráción érződött, hogy már csak pár hónap van a választásig: a Tanítanék szónokai nem győzték sulykolni a választási részvétel fontosságát, a tömegben pedig pártzászlók lengedeztek.
Több újonc tanodás szervezetet is megkerestünk, akik jelentik: működnek, és a projekt féltávjánál úgy érzik, van létjogosultsága a munkájuknak, amit a hátrányos helyzetű gyerekekkel az iskolán kívül, de azzal szorosan együttműködve végeznek.
A diákok utálják a tornaórákat, folyamatosak a megaláztatások és teljesíthetetlenek a követelmények. Ahelyett, hogy a heti öt órával megszeretetnék a mozgást a gyerekekkel, begyógyíthatatlan sebeket ejtenek rajtuk, amik egész életükben végig kísérhetik őket. Ötven éve ugyanazokat a gyakorlatokat ugyanazokkal a sokszor szadista módszerekkel oktatják, pedig olykor csak a tanáron vagy az iskolán múlik, hogy motiválttá tegye a diákokat.
Több ezer diák tüntetett a Kossuth térnél egy jobb oktatásért. Torkig vannak vele, hogy kizsigerlik őket, és nem is tanítanak nekik hasznos dolgokat. Ultimátumot adtak a kormánynak: ha január 31-ig nem teljesítik a követeléseiket, újabb tüntetések jönnek.
Elegük van, hogy az iskola agyonhajszolt zombikat csinál belőlük, ezért pénteken utcára vonulnak a diákok. Az egyik szervező szerint hamarosan eldől, érdemes-e itthon maradni, vagy lehet menni bárhová, csak el innen.
Hatalmas anyagi előnnyel indulnak a budapesti egyetemisták azokkal szemben, akik vidékről érkeznek a fővárosba tanulni. Még ha örökségként nem is hullik egy lakás az ölükbe, akkor is az egyetem évei alatt otthon élhetnek a szüleikkel vagy bármikor hazaköltözhetnek, ha nem tudják fizetni az albérletet. A vidékieknél nem is kérdés, hogy dolgozniuk kell az egyetem mellett vagy diákhitelt felvenniük, hogy finanszírozzák a megélhetésüket, ami sokszor a májkrémes kenyérig és a SPAR-os felvágottig terjed.
Azzal lettek híresek, hogy százmillió forintnyi Soros-pénzt fognak szétosztani a Dél-Dunántúlon. A kormány szerint idegen érdekeket szolgálnak ki, de vajon mit csinálnak valójában? Elmentünk a tanodájukba, hogy megnézzük.
Hogyan lehet megfékezni egy csapatnyi dühöngő gyereket, és eljuttatni őket oda, hogy szomorúak legyenek, amikor kicsengetnek angolóráról? Román és osztrák ösztöndíjasokkal beszélgettünk, akik a legrosszabb helyzetű iskolákban tanítanak.
Fél évet adott a kormány, hogy az óvodák és az iskolák Honvédelmi Intézkedési Tervet írjanak. Az iskoláknak kiküldött levél szerint a potenciális terrorveszély miatt van rá szükség.