Keresés

Látványterve mögé dugja a kormány a lemorzsolódott diákokat

Elkészült az elkövetkező hat év közoktatási stratégiája. Több helyen is ellentmond a kormány oktatáspolitikájának, közben mégis kritika nélkül dicséri. Az iskolai lemorzsolódás megfékezésére költenék a legtöbb pénzt, de kreatívabb diákokat is akarnak, akik sokkal jobban eligazodnak például a számítógépek világában. A pedagóguspályát továbbképzésekkel tennék vonzóbbá, béremelésről viszont nincs szó.

Egy évtizede csak csökken az oktatásra szánt pénz

Évek óta csökkennek az oktatásra fordított költségvetési kiadások. Igaz, csökken a tanulók száma, és a gazdasági válság sem jött jól, de már az alatt a szint alatt van az oktatás finanszírozása, ahol a diákok eredményein is meglátszik a pénztelenség. A pedagógusbérek a rendszerváltás óta szörnyen alacsonyak, más diplomás szakmákban akár harminc százalékkal is jobban lehet keresni. Egyelőre nem látni, hogy a második Orbán-kormány oktatási reformjai hová vezetnek, de a jövő évi költségvetés semmi jóval nem kecsegtet.

A kormány következő célpontjai a két tannyelvű iskolák

Új kritériumoknak kell megfelelni azoknak az iskoláknak, amelyek két tannyelven oktatják a diákokat. A miniszteri rendelet október végén jelent meg a Magyar Közlönyben, a feltételek pedig gyakorlatilag betarthatatlanok.

Közel 150 gyereknek nem maradt hely az iskolabezárás miatt

Bár egyelőre nyitva van a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány iskolája, tanítás nincs, 148 gyereknek nincs egyelőre helye, a tanárok munkát keresnek. Kedden tanárok, diákok, szülők tiltakoztak az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt, egyelőre hiába.

Ha a gyerekek innen elmennek, másnap az utcán lesznek

Nem elég, hogy a fővárosi kormányhivatal nyomására év közben bezárják a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartásában működő iskolát, a gyerekek elhelyézésére egyelőre ötlet sincs. Ide csupa olyan gyerek jár, akiket más iskolákból már elküldtek. Hiába állítja a kormányhivatal, hogy három iskolával már felvették a kapcsolatot, a szóban forgó intézmények tagadják ezt.

Bezárják a ferencvárosi szegényiskolát

Bezárják a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány fenntartásában működő iskolát Budapesten. Az iskolát évek óta vizsgálják, és nem először próbálják bezárni.

Az iskolák csak örülhetnek, hogy megszabadulnak a Kliktől

A szakiskolák örülnek, hogy kikerülnek a Klik alól, mert eddig se szakértelem, se pénz nem volt. Azon is vitatkoztak, hogy a cukrásziskolában liszt is kell.

Az alternatív iskolák nem kérnek a megszorításból

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal és azt, hogy töröljék a jövő évi költségvetési törvénytervezet alternatív iskolákat érintő részét.

Orbán a szakmunkában látja a jövőt – bezárják a gimnáziumokat

A szakképzés most induló reformja az általános iskolától az egyetemekig felforgatja a hazai oktatás teljes rendszerét: gimnáziumokat zárnak be, szigorítják a felvételi követelményeket, és az eddigieknél jóval több szakembert fognak képezni.

Bezárhatnak az alternatív iskolák a megszorítás miatt

Huszonöt százalékkal csökkentené a kormány a civil fenntartású oktatási intézményekben a pedagógusok és az őket közvetlenül segítő dolgozók bérének állami támogatását. A súlyos megszorítás több mint ezer intézményt érinthet, többek között óvodákat, általános iskolákat, művészeti-, közép- és szakiskolákat.