Keresés

A tehetséges gyerekek is közmunkásként végzik

Már a születésük pillanatában hátrányba kerülnek a szegény családból származó gyerekek: sokan az óvodába sem jutnak el, otthon nincs fény, hogy tanuljanak, az iskolában pedig nagy eséllyel nincs olyan pedagógus, aki leküzdhetné velük a lemaradásukat.

Tapogatós, szaglászó gyakorlatokkal izgalmas a szexuális felvilágosítás

Az iskolai erőszakot folyamatos körbe-körbe járkálással is lehet modellezni, a szexuális felvilágosítás pedig kezdődhet azzal is, ha szagolgatjuk egy osztálytársunkat.

Forrás: flickr.com/Csöre András CC-BY-NC-ND

Kockafejű alkalmazottakat csinálnak a gyerekekből

A magyar iskolákból kikerülő fiatalok inkább beosztottak lesznek, mint a saját maguk urai, és ennek csak egy része a pénzhiány. Hiába vált az elmúlt tíz évben az Európai Unió egyik legfontosabb oktatási célkitűzésévé a vállalkozói tudat erősítése, a magyar iskolákban ennek nyoma sincs. Miért sikeresebbek ebben is a norvég és dán iskolák, és mi kellene ahhoz, hogy egy cukrász végezettségű fiatal merjen saját boltot nyitni?

Lovász: az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk valamit

Az MTA elnöke szerint jelentősen romlott a köoktatás helyzete.

Jöhet az egynapos tanársztrájk

Ha hétfőn nem sikerült dűlőre jutniuk a kormánnyal, fontolóra veszik a sztrájkot – mondta a szakszervezeti vezető.

Két hetet kapott a kormány a sztrájkoló tanároktól

Több száz iskolában tartottak egyórás tiltakozást az oktatási helyzet miatt. Volt élőlánc, a Nemzeti Múzeum elé vonulás, máshol pedig fákat ültettek. Pukli István két hetet adott a kormánynak, hogy üljön le tárgyalni a tüntetőkkel. Ha ez nem történik meg, a következő hetekben további akciók jöhetnek.

Az iskolák előtt tüntettek a sztrájkoló tanárok

Szerda reggel egy órán keresztül sztrájkoltak a tanárok az ország több iskolájában is. A Teleki Gimnázium előtt rengetgen hallgatták Pukli Istvánt, aki tárgyalni hívta a kormányt, majd élőlánccal körbefogták az iskolát. A Trefort Gimnáziumot több mint száz diák vette körbe, de vidéken is több helyen az iskola előtt tüntettek. Több szülő is azt mondta, lélekben a tanárokkal vannak, de miután leadták a gyereket, továbbálltak.

Csak tömegekkel lehet meggyőzni kormányt

Menesztették az államtitkárt, megszűnik a Klik – a pedagógusok tiltakozó mozgalma olyat tett, amire eddig csak kevesen voltak képesek: megtorpantotta a kormányt. Ez eddig csak a tandíjnak és az internetadónak sikerült. Összeszedtük, kikkel gyűlt meg a baja Orbán Viktornak, hogyan tudtak hatni a kormányra, és végül miért fogyott ki belőlük a szufla.

Júliusban áll fel az új Klik

Nő az igazgatók hatalma, és minden iskolának lesz saját költségvetése is. Pölöskeiné szerint közelebb kell vinni a döntéseket az intézményekhez.

Országos iskolaigazgató-konferenciát tart a kormány

Balog Zoltán több száz iskolaigazgatót vár Budapestre két nappal az egyórás tanársztrájk után. Szó lesz a fenntartó kérdéséről és a finanszírozásról is.