Keresés

Állami megbízásokból nőttek nagyra Kuna Tibor kommunikációs ügynökségei

A 444 cikkéből kiderül: 2010 óta töretlen a sikere a közbeszerzési pályázatokon az ózdi születésű kommunikációs szakembernek.

Rogán szomszédjának és Szijjártó barátjának is jut a közpénzből

Kiderült, kik nyerték a Nemzeti Kommunikációs Hivatal 25 milliárd forintos kommunikációs tenderét. Szijjártó Péter barátja és Rogán Antal szomszédja is örülhet.

Egymilliárdot költ állampapírreklámra a kormány

Kiírta első nagyobb értékű közbeszerzési eljárását a tavaly alapított Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Csak találgatások vannak az állami kommunikációs ügynökségről

Az összes állami és kormányzati intézmény, részben, vagy egészében állami tulajdonú vállalat kommunikációs feladatait egyetlen szerv, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal intézi majd a jövőben. Bár az új szervezetről még mindig nagyon keveset tudni, a Kreatív összegyűjtötte, ami fontos lehet.