Keresés

Azt mondtam, soha többé nem leszek szociális munkás. Magyarországon

Azt mondtam, soha többé nem leszek szociális munkás. Magyarországon

Lassan lasszóval kell összefogdosni a szociális munkásokat Magyarországon. Azoknak, akiknek elegük van abból, hogy éhbérért dolgoznak, csábító lehet, hogy elég csak egy áthidaló képzést elvégezniük, és máris külföldön folytathatják a munkájukat. A lehetőséget kihasználó szociális munkás riportalanyaink között van, aki külföldi munkahelyén az előrelépési lehetőségeket díjazza leginkább, van, aki azt, hogy a munka közben felmerülő dilemmáit, problémáit nem önszorgalomból, munkaidőn kívül, hanem a munkahét részeként beszélheti meg a kollégáival.

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásról és a szociális gazdaságról szóló nemzetközi konferenciájának slusszpoénja volt, amikor a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal vezetője magyarázta, miért nem ér semmit a közmunka, ha nincs mellette képzés, átképzés, tanácsadás.

Inkább egymást bántják a menekültek, mint a németeket

Inkább egymást bántják a menekültek, mint a németeket

Németországot két éve elárasztotta közel másfélmillió menedékkérő, és hiába történt azóta terrortámadás Berlinben és tömeges molesztálás Kölnben, ez a bűnözési statisztikákban nem nagyon látszódik. Sőt, még a németek is többet ártanak a menedékkérőknek, mint a menedékkérők a németeknek.

Alternative für Deutschland (AfD) tüntetés Berlinben, 2015 novemberében. Forrás: flickr.com/James Rea CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/james_rea/22765282190

Minden oldalról szorongatják a menekültbarát kancellárt

Sorra bukja a választásokat, már önmagában is kételkedik, ráadásul felbukkant egy veszélyes ellenfél is. Kínos magyarázkodásba kezdett a menekültpolitikája miatt Angela Merkel német kancellár, miután már a második tartományi választást bukta el a pártja ebben a hónapban. Eközben egyre népszerűbbé válik az a szélsőséges párt, ami csupán három éve létezik, de már öt tartományban is bejutott a parlamentbe, és a menekültek lelövésével kampányol. Kik Merkel ellenfelei és mi lesz így a német kancellárral?

8500-an tanítják németre a menekült gyerekeket

A német kormány speciális osztályok ezreit indította el, hogy segítse a menekült gyerekek nyelvi felzárkózását. Egy szakszervezeti vezető szerint ez még mindig kevés.

Már mindenki kiszorítaná a menekülteket

A szlovénok kerítést építenek, az osztrákok most már tényleg nem akarnak több menekültet, de a németek és a svédek is szigorításokat terveznek, hogy kezelni tudják a helyzetet. A menekültek száma nem csökkent, naponta 8-9 ezren lépnek át Szlovéniából Ausztriába. Összefoglaló az elmúlt napok történéseiről.

A németek visszaküldenék Magyarországra a menekülteket?

A németek nem játsszák tovább a jóságos nagynéni szerepét, elkezdik újra alkalmazni a dublini rendeletet, amit augusztusban felfüggesztettek, és ami alapján visszaküldheti a menekülteket oda, ahol beléptek az Unióba. Kivéve a görögök esetében. Egyelőre nem világos, minket ez a lépés hogyan érint.

Sosem mertem arról álmodni, hogy egy berlini lakásban fogok élni

Fajr otthon ellenzéki aktivista volt, üldözi a szír kormány és a terroristák is, de ő már nyugodtan alhat Berlinben, ahol leginkább nyelvórákra jár, és a barátaival vízipipázik. Eszébe sincs pénzt kapni a semmiért, és bármilyen munkát elvállalna, csak újra láthassa az otthon maradt családját. Ismerje meg őt!

A szírekből luxus-menekültek lettek Berlinben

A szírekből luxus-menekültek lettek Berlinben

Ezrek dolgoznak megfeszülve Berlinben, hogy rendben menjen a menekültek beilleszkedése. De mihez kezdenek velük pontosan, és mi köze ehhez az egészhez a magyaroknak? Megnéztük.

Németország kielemezte a menekülteket

Fiatal, iskolázott szíriai férfiak érkeznek leginkább Németországba.