A társadalombiztosító csak a halló- és látásjavító készülékeket tartja államilag finanszírozható kommunikációs eszköznek, ezeken túl nem jár támogatás. Pedig számtalan más, korszerűbb módja létezik már annak, hogy a sérült gyerekek ki tudják magukat fejezni. Ezek azonban nagyon drágák ahhoz, hogy az ápolási díjból élő családok megvegyék őket. Az egészségügy hozzáállása jól tükrözi az egész rendszer szemléletét: a fogyatékossággal élőket előbb lábra kell valahogy állítani, pedig ennél sokkal fontosabb lenne, hogy a kommunikációjukat fejlesszük. Az azonban sokszor csak az iskolában kezdődik el, amikor már túl késő.