Keresés

NAV-vizsgálat indult az Energiaklub ellen

Házkutatást is tartottak, egy már lezárt, nemzetközi auditorok által is elfogadott projektet vizsgálnak. Az Energiaklub szerint ez már a norvég ügy második felvonása lehet.

Forrás: flickr.com/the great 8 CC-BY https://www.flickr.com/photos/great8/6820722517

Milliárdokat buknak el évente a civil szervezetek

Ön rendelkezett már az adója egy százalékának felajánlásáról? Kétmillió magyar ugyanis rendszeresen elfelejti felajánlani a pénzét, így évente közel 12 milliárd forintot buknak el a magyar civil szervezetek és egyházak, pedig égető szükségük lenne a pénzre. A magyarok imádják a katolikus egyháznak és a gyerekeket segítő alapítványoknak adni a pénzüket, a kormány pénzosztó szerve és Fekete György azonban mindössze három embert érdekelt. Összeszedtünk mindent, amit tudni érdemes az egyszázalékos adófelajánlásokról.

Lenyúlták a hátrányos helyzetű gyerekeknek szánt pénzt

Egy Békés megyei faluban 22 millió forintot sikkasztott el egy egyesület, ahelyett, hogy ifjúsági klubot csinált volna.

Megszüntették a nyomozást az Ökotárs ellen

A NAV bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást, amelyet egy évvel ezelőtt indítottak a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben az Ökotárs Alapítvány és az általa támogatott 17 szervezet ellen.

Már a NAV is rászállt a norvég pénzekre

A Kehi és a rendőrök után a NAV is vizsgálja, hogy használják fel a Norvég Civil Támogatási Alaptól Magyarországra érkező pénzt.

Gyorsan reagált az ügyészség Vida Ildikó feljelentésére

A Központi Nyomozó Főügyészség máris nyomozást rendelt el, alig négy nappal azután, hogy a NAV elnöke rágalmazás miatt feljelentette André Goodfriendet.

Közzétették a NAV háromnapos átvilágításának dokumentumait

A NAV nyilvánosságra hozta annak az átvilágításnak a vizsgálati dokumentumait, amelyet Horváth András vádjai miatt tartottak.

Évek óta küldi a korrupciós vészjelzéseket az amerikai diplomácia

2013 ősze óta szinte havi rendszrességel kopogtattak amerikai diplomaták a NAV-nál, illetve több minisztériumnál is, és azt próbálták elérni, hogy a kormány vizsgálja ki az olyan korrupciógyanús ügyeket, mint a trafikbotrány, vagy az áfacsalások. Az amerikaiak szerint a kormány a füle botját sem mozdította, Orbán fecninek nevezte az amerikai aggályokat, a NAV pedig az egyre nagyobb adóbehajtásokkal példálózik.

Újabb tüntetés, újabb ultimátum

Közel 10 ezer ember demonstrált a NAV vezetőinek lemondásáért és a korrupció ellen vasárnap este Budapesten. Egy hét haladékot kapott a kormány a NAV átvizsgálására, a NAV vezetői pedig arra, hogy lemondjanak.

A NAV elnöke bevallotta, hogy kitiltották az USA-ból

Vida Ildikó Magyar Nemzetnek elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Azt állítja, hogy ő szólt a kormánynak, miközben a kormány tagjai hetek óta azt hajtogatják, hogy fogalmuk sincs kik vannak a listán.