Keresés

Forrás: European Parliament/Pietro Naj-Oleari CC-BY-NC-ND

Attól féltem, ha ránézek, mindig azt a férfit fogom látni

Zsanettnek van egy három hónapos, nemi erőszakból született kislánya. Mire rájött, hogy gyereket vár, már késő volt megszakítani a terhességet. Nagyon tartott tőle, hogy a saját gyerekében mindig az erőszakolóját látja majd, ezért szinte az utolsó pillanatig az örökbe adáson gondolkodott. Végül úgy döntött, maga neveli fel kislányát. Bár a Zsanettéhoz hasonló történetet ritkán olvasni, sokkal több nemi erőszakból született gyerek él ma Magyarországon, mint gondolnánk.

A rokonverők többsége megússza a büntetést

Hiába vezették be két évvel ezelőtt a kapcsolati erőszak tényállását a büntetőtörvénykönyvbe, a bíróságok lassan dolgoznak, a bűnesetek többsége pedig valószínűleg el sem jut hozzájuk. A szakértők szerint ugyan fontos, hogy külön fejezet foglalkozik a hozzátartozójukat bántalmazók felelősségre vonásával, de az áldozatoknak ettől nem lesz jobb, nekik inkább több férőhelyre lenne szükség a krízisközpontokban. A kormány bővíti ugyan, de így is nehéz bekerülni, és könnyű kihullani az ellátórendszerből.