Keresés

Minden sarkon migránsokkal riogattak a szegény falvakban

Minden sarkon migránsokkal riogattak a szegény falvakban

Hiba nélkül működött a szegény falvakban a kormány migránsellenes kampánya. A félelem felülírta a hétköznapi megélhetési gondokat, tömegek rettegtek attól, hogy ha bejönnek az idegenek, az a kevés is elvész, ami eddig megvolt. Szegény községekben működő civilekkel beszéltük át, hogyan húzta be a Fidesz a leginkább elesetteket. 

A gyerekek szerint Soros György az ördög 1

A gyerekek szerint Soros György az ördög

Van olyan 9 éves fiú, aki retteg attól, hogy terrortámadás fogja érni, egy négy éves kisfiú pedig eljátszotta, ahogy egy mesekönyvből azt olvassa fel, hogy háború lesz Brüsszellel. Egy pedagógus szerint nincs az az erkölcs vagy hittan óra, amely ezt a gyűlöletet kompenzálhatná.

Ki az a Soros György?

Ki az a Soros György?

Ellátogattunk két kisebb vidéki településre, hogy megtudjuk az ott élők hogyan tájékozódnak az ország dolgairól, mi az, ami számukra lejön a tévéhíradókból a CEU-ról, Soros Györgyről és a migránsokról. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában azt mondta, hogy senki nem tudja mi az a CEU. Ezúttal igaza is volt: tényleg nem tudják, de nem azért, mert az egyetem működése nem elég átlátható.

Az egyházi vezetők nemet mondanak a migránsokra

A kaposvári katolikus püspök szerint nemmel kell szavazni a kvótás népszavazáson, mert magyarok vagyunk. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija pedig a zsidó közösséget félti a migránsoktól.

Orbán egy harmadik kerítést építtet a határra

Szerinte a mostani ideiglenes, sebtében felhúzott kerítés csupán, és ezért kell építeni egy mindennél biztosabb védvonalat ugyanoda.

Egyre nő a tömeg a tranzitzónáknál

Már közel ezren várnak arra, hogy beengedjék őket a magyar oldalra.

Önkényeskedésre kaptak lehetőséget a rendőrök

A kedden életbe lépe jogszabály-változások még inkább ellenőrizhetetlenné teszik, mit is csinálnak a rendőrök a feltartóztatott menedékkérőkkel.

Erőszak nélkül is börtönt kért az ügyész a röszkei migránsokra

Nem számít, ha ők nem is voltak személy szerint erőszakosak, ha egyszer részesei voltak a tömegzavargásnak: erre futott ki szerdán a vádbeszéd a tavaly szeptemberi röszkei összecsapás büntetőperében.

És akkor ránk eresztették a kutyákat

Sok embert elfognak, de sokat egyszerűen csak visszazavarnak Szerbiába a magyar határt őrző egyenruhások. Az eszközökben nem válogatnak, gumibot, gázspré és kutyák is előkerünek, ha egy-egy csoportot vissza akarnak kergetni. Képriport.  

Kinyitották a kaput, és küldték a kutyákat

Sok embert elfognak, de sokat egyszerűen csak visszazavarnak Szerbiába a magyar határt őrző egyenruhások. Az eszközökben nem válogatnak, gumibot, gázspré és kutyák is előkerünek, sokszor szájkosár nélkül.