Keresés

Nem szavaztuk meg a kvótákat, Orbánnak más ötlete van

Mivel nem szavaztuk meg a kvótás javaslatot, Magyarországról senkit sem vesznek át, viszont vállaltuk 2300 ember befogadását. Orbán Viktor közben százmilliárdokat próbálhat kisajtolni a tagállamok vezetőiből.

A Fidesz szerint Soros György pénzeli a menekülteken segítőket

Ezért a kormánypárt szerint nem is érdemelnek központi támogatást, ellentétben a nagy karitatív szervezetekkel. Csakhogy Orbán Viktor hétfőn azt mondta: a civilek jelentős kormányzati pénzeket kaptak.

Születőben az új Németország

A törökökkel már befürödtek, most mégis befogadnak több tízezer szír menekültet. De miből gondolják, hogy sikerül majd őket integrálni? Egy biztos: ha így lesz, azzal történelmet írnak.

Itt nem úgy oszlatod a tömeget, mint egy tüntetésen

Menekülttömeget kezelni egész más, mint a Kossuth téren randalírozókat, még sincs erről kötelező felkészítés a rendőrségen. Aki persze akar, az tanulhat erről. Megnéztük, milyen egy erről szóló tréning.

Meg kell vizsgálni, szabályos volt-e a rendőrség Röszkén

A Magyar Helsinki Bizottság szerint ugyanis ez nem világos.

Már Horvátország felől is jönnek a menekültek

Állítólag horvát rendőrök kísérik őket a határig, és legalább kétezren jönnek.

Vámosszabadiba kerültek a tizenkét éves ikrek

Kevés menedékkérelmet fogadnak be a magyar hatóságok, de vannak kivételek. Egy 12 éves szíriai ikerpár és családja a vámosszabadi menekülttáborban várhatják meg, mi lesz a sorsuk.

Már Magyarkanizsáról is a horvát határra viszik a menekülteket a szerb buszok

Nagy a tülekedés a vajdasági kisváros menekülttáboránál. Minden EU-ba igyekvő menedékkérő igyekszik feljutni a horvát határ felé tartó buszokra.

Kiakadtak az ügyvédek a menekültügy eljogászkodásán

Nyílt levélben szólítja fel a kormányt több mint száz ügyvéd az új, szerintük jogsértő menekültügyi jogszabályok jogszerűvé tételére. A bíráknak és az ügyészeknek is üzentek: ne csak jogot, igazságot is szolgáltassanak.

Mire elég a honvédség a határon?

Rendőrökkel együtt járőrözni menni fog, az ellátási feladatok pedig kézre is állnak majd. A tömegkezelési képességek azonban vitatottak, és kérdés az is, lesz-e elég katona.