Keresés

kockacsoki

Ha néhány apróságra odafigyel az ember, nagyon könnyű az autistákkal együtt dolgozni

El tudja képzelni, hogy autistákat alkalmaz? Hogy nap mint nap együtt dolgozik velük? Egy budapesti férfi öt évvel ezelőtt belevágott, és sikeres lett. A KockaCsoki csokoládékészítő manufaktúra ma már nemcsak műhely, de közösségi tér is, ahol programok sora várja az érintetteket és azokat is, akik szeretnének közelebbről megismerkedni az autizmussal. Dénes Ákos szerint könnyű autistákkal együtt dolgozni, csak néhány apróságra kell odafigyelni. Ha ez sikerül, az elvégzett munka minősége is várakozáson felüli lesz. Ma már az is látszik, hogy az életük szinte minden területére jó hatással van, hogy dolgozhatnak.

Ők is ugyanolyan emberek, még jobban is főznek nálam

Mi nem fogyatékos, hanem családbarát étterem vagyunk

Megnyílt Budapesten a Hegyvidéki Ízlelő, ahol a vezetőkön kívül csak fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek készítik és szolgálják fel az ételeket. A családbarát vendéglátóhely lehetőséget biztosít, hogy mindennapi élethelyzetekben is találkozhassunk fogyatékkal élőkkel.

Megkérdőjelezte a polgármester döntését, végleg bukta a közmunkát

Megkérdőjelezte a polgármester döntését, végleg bukta a közmunkát

Ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan megtámadja egy polgármester döntését azzal kapcsolatban, hogy kit vesz fel közmunkára és kit nem. Ezért érdekes egy magyarbólyi férfi esete, aki hiába kapott többször is ígéretet arra, hogy dolgozhat majd a településen közmunkában, végül mégsem kapott munkát. Amikor a képviselő-testület elé vitte az ügyét, annak az lett a vége, hogy a polgármester mögé beálló képviselők határozatot fogadtak el arról, hogy az 51 éves, 40 százalékos egészségkárosodott ex-bányász férfinak nem jut közmunka. Igaz, hogy a foglalkoztatásának különféle adminisztratív akadályai lehetnek, de arra még csak ígéret sem született, hogy ezeket megpróbálná valahogy elhárítani az önkormányzat.

A legmenőbb budapesti helyekre járnak az első autista és aspergeres futárok

A legmenőbb budapesti helyekre járnak az első autista és aspergeres futárok

Az autista Csilla, az autista és Asperger szindrómás Károly és a tíz évvel ezelőtti stroke-jából felépülő Evelin imádják, hogy végre van egy felelősségteljes munkájuk. Szabályosan loholnunk kellett utánuk Budapest legmenőbb helyeire, olyan gyorsasággal és hatékonysággal szállították a célba a hátizsákjukban lapuló szóróanyagokat. Az első olyan hazai futárszolgálatnak dolgoznak, ahol megváltozott munkaképességű futárok végzik a csomag- és szórólap-kiszállítást. Bemutatjuk a Nagy Lépés Futárszolgálatot!

Érthet bármihez, ha mozgássérült nincs rá szükség

Érthet bármihez, ha mozgássérült, nincs rá szükség

Hiába van szakképesítésük vagy akár felsőfokú végzettségük, a mozgássérülteknek mégis minimális esélyeik vannak, hogy elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A védett munkahelyek csak az állami támogatásra hajtanak, de nem foglalkoznak a mozgássérült dolgozóikkal, a nyílt munkaerőpiacra pedig csak az jut be, akinek óriási szerencséje van.

Reggel felkelek, és indulhat a party

Ricsi már három éve dolgozott a Nem adom fel alapítványnál, amikor régi álma teljesült: felszolgálóként állhatott munkába egy fogyatékkal élőket foglalkoztató budapesti kávézóban. Az izomsorvadás miatt kerekesszékben ülő fiú mindent egyedül old meg: busszal jár dolgozni, vív, táncol, zenekara van, és két kávé szervírozása között még arra is jut ideje, hogy munkatársnőinek udvaroljon.

Rokkantfoglalkoztatás helyett büntetőadót fizetnek a cégek

A rokkantak munkaerőpiacra visszaterelése sem nő a kormány által elvárt mértékben.