Keresés

Nem lehet újságírókat kizárni a menekülttáborokból

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága kollégánknak adott igazat a menekülttáborokból a nyilvánosságot kizáró állammal szemben.

Még mindig a tévéből tájékozódik a magyarok nagy része

Meghallgatjuk a másik oldalt is, de inkább nem hallgatunk rá

Az országgyűlési választások elsöprő Fidesz-győzelmére gyakran elhangzó magyarázat, hogy az emberek nagy részéhez csak a kormánypropaganda jut el. A Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián felmérése szerint ez nem igaz: csak az emberek 7 százaléka tájékozódik kizárólag kormánypárti médiából. Az internetet még mindig lepipálja a televízió, a megyei napilapok olvasottságára pedig rossz hatással volt a kormány einstandja.

Megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió

Finanszírozási problémák miatt zárja be őket Simicska Lajos. A Hír TV megmarad, de ott is racionalizálás lesz.

A roma nyelv nem annyi, hogy dicsak, Buksi

A roma nyelv nem annyi, hogy dicsak, Buksi

Elegük lett, hogy a romákból csak Győzikét látni a tévében, ezért páran összefogtak, és megcsinálták az első online cigány tévét. Elkísértük őket egy forgatásra.

Távozik az Index főszerkesztője

Dudás Gergely közleményében azt írja, hosszabb ideje fontolgatta a döntést.

Ki az a Soros György?

Ki az a Soros György?

Ellátogattunk két kisebb vidéki településre, hogy megtudjuk az ott élők hogyan tájékozódnak az ország dolgairól, mi az, ami számukra lejön a tévéhíradókból a CEU-ról, Soros Györgyről és a migránsokról. Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában azt mondta, hogy senki nem tudja mi az a CEU. Ezúttal igaza is volt: tényleg nem tudják, de nem azért, mert az egyetem működése nem elég átlátható.

Eladták az Indexet

A vevő egy Simicska Lajos-közeli cég volt, amely azonnal tovább is adta az újságot egy alapítványnak.

Habony Árpád vinné a Sláger FM-et is

A Rádió 1 már Andy Vajna tulajdonában van, most jöhet a Sláger FM is.

Hivatalosan is Mészáros Lőrincé a fél médiapiac

Eddig is az érdekeltségének számított a Népszabadságot is bezáró Opimus Nyrt., a mostani részvényváltással ez lett hivatalos.

Lerohanta a politika a magyar médiát

A kormányváltás óta eltelt hét évben teljesen átalakult a magyar médiapiac, újságok alakultak és szűntek meg, a politika pedig eddig sosem látott mértében vásárolta be magát a sajtóba. Összeszedtük, hogyan változott a magyar médiapiac az elmúlt években.