Konténerekbe zsúfolná a menedékkérőket a kormány
Lényegében megszüntetné a kormány a nyitott menekülttáborkat az országban. A menedékkérőket őrizetbe vennék, és egy a határ mellett felállított konténertáborba zsúfolnák.
Lényegében megszüntetné a kormány a nyitott menekülttáborkat az országban. A menedékkérőket őrizetbe vennék, és egy a határ mellett felállított konténertáborba zsúfolnák.
8,7 milliárdot kap két fővárosi kórház, cserébe nem vállalnak az új osztályokon abortuszt.
Lázár János az idegenrendészeti őrizet visszaállításáról beszélt, csakhogy ezt sosem szüntették meg. Ha kollektíve mindenkit bezárnak, az nem csak az uniós joggal, de a hatályos magyar törvényekkel is szembemenne.
Nem kell mindenért a kormányt szidni – mondta a miniszter.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter hétvégén négy településen is kampányolt, a migránsok mellett pedig az is előkerült, hogy hatszáz év alatt a romák problémáit sem sikerült megoldani, az emberek pedig nem szívesen fogadnak be idegeneket, még nyolcgyerekes roma családokat sem.
A nyomozás a Lázár János által felügyelt Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kérésére indult, miután Lázár azzal támadta az Ökotárs Alapítványt, hogy politikai szervezeteket és hozzájuk kötődő civileket támogatnak a pénzekből.
Lázár János korábbi, 73-as halállistájáról végül 49 kormányzati háttérintézményt szüntetnek meg.
Hiába mondta ki a NAV, hogy a szervezet szabályosan működött, a miniszter másképp gondolja.
A kormány szerint jelenleg népvándorlási válság van. Az nem működik, hogy milliók ellátását három-négy ország oldja meg. A német nagykövetség dolgozói menjenek ki a Keletihez, és magyarázzák el a menekülteknek, hogy most akkor mehetnek-e Németországba vagy sem. A MÁV-nak korrektül kell eljárnia, és rendeznie kell a menekültek megvásárolt jegyeinek visszaváltását. Kormányszóvivői tájékoztató.
Száz hektár magánterület bánja a szerb-magyar határon épülő kerítést. A kormány egyszeri kártérítést és területhasználati díjat fizet a tulajdonosoknak, mondta Lázár János mai sajtótájékoztatóján.