Keresés

Egy jó szél fúj, és elviszi a budit is

Közösségi vécéépítéssel javít a szanitációs helyzeten egy alapítvány. A Nemzetközi Vécénapra készülnek vele, mert Magyarországon is élnek vagy fémillióan, akiknek nincs a lakásában vécé. Nyírbátorban kétezren vannak így, de inkább a tisztasági festést választották, mert így több ember jutott segítséghez. Így marad a budira járás a kertvégébe, vagy az se.

Lassan kiszorítja a szegényeket Józsefváros

A kilakoltatások, a rossz állapotú bérlakások fel nem újítása, a szociális alapú lakásbérleti pályázatok hiánya és más intézkedések is arra utalnak a Város Mindenkié Csoport szerint, hogy a VIII. kerületi önkormányzat megszabadulna a szegényebb lakóktól.

Tízezreket fenyeget lakásuk elvesztése a következő hónapokban

Több mint százezer ember lehet, akik a kormány intézkedései ellenére sem tudott kikerülni a devizahiteles csapdából. Ők mostantól könnyen utcára kerülhetnek, mert lejárt a kilakoltatási moratórium.

A kád sokat jelent nekünk

Másfél millió ember él borzalmas lakásban Magyarországon. Fürdőszoba nincs, WC is csak a kertben, az ablakon árad be a hideg, a fal pedig fekete a füsttől. Ágon éveken keresztül fürödtek teknőben a helyiek. Tavaly megjelent a Habitat for Humanity, és építőanyagot kínált önkéntes munkáért cserébe.

Tudtad-e? A városközponti hajléktalanság csak a jéghegy csúcsa

Legalább 100 000 embert érintett a hajléktalanság az elmúlt öt évben országos szinten.