Magyarországon szinte mindent meghatároz az ember származása: a foglalkozását, a fizetését, a gondolkozását. Különösen nehéz egy alsóbb társadalmi csoportból feljebb lépni, pláne felülről leesni. Az emberek mégsem érzik ezeket a merev határokat, sőt többségében úgy látják, előreléptek a szüleikhez képest. Hogy lehet ez?
A szegényebbek inkább demokráciapártiak, a gazdagabbak egyre nyitottabbak a diktatúrára. A szegényebbek elégedetlenek a mostani demokráciával, a gazdagabbaknak viszont nagyon tetszik. Egy frissen megjelent kutatásból úgy látszik, mintha két párhuzamos ország létezne egymás mellett, annyira eltérően ítélik meg kormánypártiak és ellenzékiek az ország helyzetét. Egy valami mégis összeköti őket: imádják a Kádár-rendszert.
Az országgyűlési választások elsöprő Fidesz-győzelmére gyakran elhangzó magyarázat, hogy az emberek nagy részéhez csak a kormánypropaganda jut el. A Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián felmérése szerint ez nem igaz: csak az emberek 7 százaléka tájékozódik kizárólag kormánypárti médiából. Az internetet még mindig lepipálja a televízió, a megyei napilapok olvasottságára pedig rossz hatással volt a kormány einstandja.
Rengeteg előítélettel kell szembenéznie annak, aki örökbefogadásra adja a fejét. A legtöbben ma már mégis nyíltan beszélnek erről a témáról. Az SOS Gyermekfalvak kutatásának eredményei az örökbefogadás világnapja alkalmából.
Szépen hangzik, hogy a helyi tökmag, a hímzésminta és a pirospaprika majd megmenti a haldokló vidéket, de ennél azért bonyolultabb a helyzet. Egy szociológus évek óta vizsgálja az őrségi és a Kalocsa környéki kistelepüléseket, van-e értelme a kulturális örökségre építeni. Kiderült, hogy ahol bejött a biznisz, ott nem a helyiek, hanem az odatelepülő városi középosztály víziói valósultak meg. Ha egy helyi közösség mégis a maga erejéből indulna el, nehéz dolga van, mert szinte senkitől sem tud segítséget kérni.
Nagyon kötődünk Európához, viszont elégedetlenek vagyunk az életünkkel, és nem mondhatni, hogy kicsattanunk az örömtől. Cserébe nagyjából egészségesnek érezzük magunkat, a bevándorlókból viszont nem kérünk. Ezek a legfrissebb eredményei a European Social Survey legújabb, 2016-os felmérésének.
Néhány európai országban rettegnek a bevándorlóktól, máshol viszont nem. Úgy tűnik, ez független attól, hogy hol, mennyi bevándorló él. De akkor mitől van ez?
A cigányellenesség és az antiszemitizmus, bár egy tőről fakadnak, teljesen máshogy jelennek meg a társadalomban. Míg a romákat utálni gyakorlatilag kortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül elfogadott dolog Magyarországon, az antiszemitizmus erősen megosztja az embereket: vagy gyökeresen elítélik, vagy nagyon osztják ezeket a nézeteket. Mivel az előítéletesség mértéke – időnkénti felélénkülése ellenére – a magyar társadalomban hosszú ideje nagyjából állandó, felmerül a kérdés: hol buknak el az előítéletesség csökkentését célzó kezdeményezések?
Míg az ezredforduló idején inkább Kanadába indultak el a mélyszegénységben élő, szegregált romák, addig manapság már inkább Anglia, Németország vagy Hollandia a cél. Az sem akadály, ha nincs meg a képzettségük, vagy a kiutazáshoz szükséges pénzük, a már kint lévő rokonok húzzák magukkal az itthoniakat. A segítségnek azonban ára van, és nemritkán hasonló alárendelt viszonyban találják magukat kint, mint amiben Magyarországon éltek.
Az iskolát befejezték, dolgoznak, és azon vannak, hogy azt a szeretetet és biztonságot megadhassák gyerekeiknek, amit ők a saját családjuktól nem kaptak meg. Most publikáltak egy tanulmányt az SOS Gyermekfalukból kikerülő fiatalok helyzetéről, és ez alapján úgy tűnik, hogy a többség szépen boldogul az életben. A gyermekfaluban töltött évekre pozitívan gondolnak vissza, és utólag jó döntésnek tartják, hogy kiemelték őket a családjukból.