Keresés

A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

Ejtőernyőst faragna a honvédség a közmunkásokból

A minisztérium tagadja, pedig a kiküldött levelekből úgy tűnik, nincs választási lehetősége annak a közmunkásnak, akit alkalmasnak találnak a katonai szolgálatra. Nógrád megyében ejtőernyősöket és lövészeket is kerestek.

A közmunkások közül toboroznak katonákat

Kötelező elmenni a toborzásra a közmunkásoknak. Aki alkalmas és állásajánlatot kap a honvédségtől, az vagy beöltözik egyenruhába, vagy hónapokra kiesik a közfoglalkoztatásból.

A közmunkásokkal dobálóznak a sámsonházai vezérek 3

A közmunkásokkal dobálóznak a sámsonházai vezérek

A Nógrád megyei faluban három képviselő elvette a polgármestertől a közmunkások foglalkoztatási jogkörét. A munkások szerint azóta sokkal rosszabb a helyzetük, ezért lakossági fórumot hívtak össze. Nem ez az első falu, ahol a közmunkáról szól a hatalmi harc.

Bűncselekmény is lehet az ózdi közmunkások levideózása

Jogellenes, sőt bűncselekménynek is minősülhet az, hogy az ózdi önkormányzat videóra veszik, hogyan dolgoznak a közmunkások. Az adatvédelmi hatóság eljárást indítana az ügyben, akár tízmilliós bírságot is kiszabhatnak.

Közmunkás tömegtől tartott a józsefvárosi önkormányzat

Majálist akartak tartani, de egy fideszes képviselő attól félt, nem lesz elég vécé. Így a majálisból demonstráció lett, ahol egy akadálypályán bárki kipróbálhatta, milyenek a közmunkások mindennapjai.