Keresés

Kiebrudalta az önkormányzat a Hős utcai telepen maradt civileket

Kiebrudalta az önkormányzat a Hős utcai telepen maradt civileket

Az egyesület munkatársai – bár számítottak rá, hogy ameddig csak lehet, maradhatnak a felszámolás előtt álló telepen – nem voltak igazán meglepve, hogy az önkormányzat felmondja a bérleti szerződésüket. A telepfelszámolás megkezdése óta ugyanis többször kerültek szembe a kerületvezetéssel a lakók érdekei védelmében, akiket most is segítenek abban, hogy a mai lakáspiacon semmire se elég 4-5 millió forintnál több pénzt kapjanak hátrahagyott lakásaikért.

Befalazott és használatban lévő ablakok egy Hős utcai lakóházon | Fotó: Pivarnyik Balázs

Az utcára kerülnek a Hős utcai telepről kiebrudalt lakók

Az önkormányzat hallgat arról, mikor és hogyan rendezné a hírhedt Hős utcai házak helyzetét. A helyiek bontásról pletykálnak, a bérlőket fokozatosan kiteszik, de a szegény sorsú családoknak nincs sok esélye helyet találni máshol. Közben a megürült, elfalazott lakásokba gyanús alakok költöznek be, önkényesen.

Legszívesebben buldózert küldenének a saját lakásukra

Hétszázan lakják Budapest egyik leglepukkantabb gettóját, a Hős utcai lakótömböt. A környék tele van szeméttel, sok a bűncselekmény, és bármikor az ember fejére eshet egy kidobott tévé a felsőemeletről. Már régóta pletykálnak a tömb bontásáról, egy civil szervezet mégis felújított egy romos lakást, hogy ott kamaszklubot és foglalkozást tartson a gyerekeknek, beszélgetős délutánt a felnőtteknek. A tervük, hogy aktívabbá tegyék az ottlakókat, akik már legszívesebben buldózert küldenének a saját lakásukra.