Keresés

Csak egy régi óra maradt az évtizedes hajléktalanságból

Félévnyi felújítási munka után decemberben beköltözhetett az új lakásába Gábor, aki 15 éven keresztül élt hajléktalanként egy városszéli kunyhóban. Többé már nem kell a sötétedéssel neki is nyugovóra térnie, hívhat magához vendégeket, és megtanulja használni a mobiltelefont is. A szomszéd már felajánlotta a segítségét a mosáshoz, ő pedig az első estéjén hosszú idő után először megnézett egy filmet.

Nem igaz, hogy kunyhóban élni jó

Célegyenesbe fordult a 15 éve hajléktalanként élő Gábor bérlakásba költözése. Még ebben a hónapban kész lehet a lakása, ehhez már csak százezer forint hiányzik, amit felajánlásokból gyűjtenek össze. A Habitat for Humanity munkatársa szerint a hajléktalanok gyakran szégyellik a helyzetüket, ezért sokan nem vállalják be a nyilvános adománygyűjtést, pedig a történetükkel segíthetnének azon, hogy az átlagember ne koszos csövesként gondoljon a fedél nélkül élőkre.

Hawaii-i önkéntesek építik a pesti hajléktalan új lakását

Precíz lett a szigetelés, patent a tető. Hónapok óta szépül az az önkormányzati bérlakás, amelybe 15 év hajléktalanság után fog beköltözni a jelenleg még a város szélén élő Gábor. A felújításba hawaii-i önkéntesek is besegítettek, a szomszéd néni viszont még nem tudja, hányadán áll az új lakóval.

Van minden. Biciklitől kezdve… Szűzmária, minden

Gábor 12 éve él hajléktalanként egy fakunyhóban a város szélén. Egész kis birodalmat épített fel magának az évek során, az akkumlátoros rádiótól kezdve a hízó malacig mindene megvan, most mégis úgy döntött, hogy változtat az életén. A Habitat for Humanity lakhatási programjának köszönhetően szociális bérlakásba fog költözni, amelyet saját maga újít fel. Kövesse végig velünk Gábor költözését!

Kipaterolnák az egri hajléktalanokat a város szélére

Penészes a fal, ingatag a tető, büdös a szekrény Eger egyetlen hajléktalanszállóján. A város elköltöztetné az intézményt, ki is néztek egy helyet a külvárosban, ahová felhúznának egy korszerű épületet. A helyiek azonban nem szeretnének hajléktalanszállót a szomszédjukba, a hajléktalan emberek pedig attól tartanak, hogy nem tudnak majd bejutni a városba a kilométerekre lévő új otthonukból.

Csak ne legyenek hangosak, akkor nincs gond

Igazi szomszédok között, külön családi házakban élnek ezentúl a battonyai SOS gyermekfalu lakói: hatvan gyerek és a nevelőszüleik költöztek át Orosházára. Még szokni kell a várost, meg az ottmaradt barátok hiányát, valaki a másfél hónapja tartó szerelmét, más a férjét hagyta Battonyán. Az orosháziak nem bánják, hogy beköltöztek a gyerekek, a kertszomszéd csak attól fél, hogy majd hangosak lesznek.

Megérkeztek az SOS gyerekek Orosházára

Közel hetven gyerek költözik az eddigi izolált környezetből külön családi házakba.

Anya, melyik az otthonom, ez, az, vagy a következő? – kényszerköltözés Miskolcon

A Hovárth családnak 18 év után egyik napról a másikra kellett kiköltöznie a miskolci Békeszálló-telepen lévő lakásukból. Majdnem utcára kerültek, végül az önkormányzat mégis kiutalt nekik pár hónapra egy szociális lakást. Csak egy kulcsot kaptak, meg egy címet. Hajdú D. András képriportja Miskolcról.