Keresés

A teljes kétségbeesés okozta a nagyfai fogolylázadást

Bezárták, ahelyett, hogy hazaküldték volna azokat a menekülteket, akik tavaly fellázadtak a nagyfai idegenrendészeti börtönben. A kétségbeesett külföldieknek senki sem tudta megmondani, mikor szabadulhatnak, ezért először éhségsztrájkba kezdtek, majd egy csoport elhatározta, hogy elbarikádozza magát a zárkájában, és még az is felmerült bennük, hogy öngyilkosságot követnek el. Így bolydult fel egy napra a nagyfai börtön.

Sorra utasítják ki a kerítésmászó menekülteket

Negyven kiutasító ítéletet hozott a múlt héten a Szegedi Járásbíróság . Az elítéltek között olyan is volt, aki másodszor próbálkozott átmászni a határzáron.

400 ezer menekültet utasíthatnak ki az EU-ból

Az intézkedés elsősorban a Nigerből és Eritreából érkezőket érintheti. A terv szerint a következő hetekben kezdődhet a menekültek hazaszállítása.

Megvan az első ítélet tiltott határátlépés miatt

A szegedi bíróság egy évre kiutasította Magyarországról az iraki férfit.

Az édesanyát sem utasíthatják ki a kurd család tagjai közül

Megsemmisítette a bevándorlási hivatal kiutasító határozatát a húsz éve Magyarországon élő Kaya Asiye esetében is a munkaügyi bíróság. Korábban férje ügyében is hasonló ítélet született. Az öttagú kurd család tavaly óta küzd azért, hogy ne küldjék vissza őket Törökországba.

Megmenekülhet a húsz éve itt élő kurd család

Hatályon kívül helyezte a Kaya-családot kiutasító döntést a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A határozat értelmében Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak új eljárásban kell elbírálnia a húsz éve itt élő család tartózkodási engedélyét.

Terroristaként űzik el a kurd giroszost Magyarországról

A Terrorelhárítási Központ a magyar társadalomra veszélyesnek minősített egy 13 éve itt élő kurd családot. Hiába születtek itt a gyerekek, beszélnek magyarul, vissza kell menniük Irakba. A meglepő a történetben, hogy se a család, se az ügyvédjük nem tudhatja meg, hogy mivel vádolják őket, mert az iratot nemzetbiztonsági okokból nem ismerhették meg, az ügyükben eljáró bíró pedig bele sem nézett, csak elutasította keresetüket.

Nem kell ilyen ember az országba. Mondom, milyen ember?

Áprilisban dől el, hogy kapnak-e esélyt Magyarországon maradni Kayakék. Az öttagú törökországi kurd származású család tavaly óta küzd a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, miután kiutasították őket, pedig több mint húsz éve itt élnek, és dolgoznak. A gyerekeik itt nőttek fel, magyar iskolában tanultak, anyanyelvi szinten beszélnek magyarul, és itt képzelik el jövőjüket is.