
Észre se vették, hogy csak cigányok járnak az osztályba
Fel sem tűnt nekik, hogy vannak az iskolában színtiszta osztályok, nemhogy tudatosan, rasszista szándékból osztották volna be így a gyerekeket. Ezt mondta annak a gyönyöspatai általános iskolának a volt tanára és igazgatója, akik egy kártérítési per szerint alacsonyabb színvonalú oktatást nyújtottak a cigány gyerekeknek, ezzel pedig tönkretették a jövőjüket. Szerintük semmi nem igaz abból, amit a gyerekek és szüleik állítanak, az iskola elleni lejáratókampány pedig nagyon megviseli őket.