Keresés

A legkisebb falvakban élőknek is kiutat mutat a függőségből

A legkisebb falvakban élőknek is kiutat mutat a függőségből

Siposné Kohári Szilvia, az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője munkája során a legkisebb településeken élőkről sem feledkezik meg, ők azok akikhez az addiktológiai ellátás másképpen nem jutna el. Mivel a legtöbb baj a családban kezdődik, ezért Siposné Kohári Szilvia nem csak a szenvedélybeteggel, hanem az egész családdal törődik.

"Mi ott lettünk egy család, abban a kis szobában"

„Mi ott lettünk egy család, abban a kis szobában”

Az egyik első családok átmeneti otthona volt az országban a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (Széra) Budapest rákospalotai otthona, ahol 1997 óta találnak átmeneti menedéket lakhatási és megélhetési problémákkal küszködő családok. Az övék az egyik legkomplexebb szociális program a hazai családok átmeneti otthonai közül: kiléptető lakhatási programjukkal eddig összesen több mint 80 családot segítettek önkormányzati bérlakásokba. Munkájáért 2018-ban Jószolgálat-díjjal jutalmazták a szervezetet.

Gyerekkorában körbeállták és cigányozták az iskolaudvaron, mostanra igazi segítő lett belőle

Gyerekkorában körbeállták és cigányozták az iskolaudvaron, mostanra igazi segítő lett belőle

Mezei Ádám kilenc éve fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozik, segít nekik munkát szerezni, felkészülni az állásinterjúra, és kezelni a munkahelyi konfliktusaikat. A körülötte levők igazi példaképnek tekintik, ezért is kaphatott 2018-ban Jószolgálat-díjat „hivatásszerűen végzett szociális munka” kategóriában.

Tisza Levente jószolgálat

Négyezer emberen lehetetlen segíteni, de minden kis siker számít

Tisza Levente, a Máltai Szeretetszolgálat Lyukóvölgyi Jelenlét Programjának vezetője keresztényi hivatástudatból választott szakmát szociális területen, de szociálpedagógus egy apró adminisztrációs hiba miatt lett. Munkájában épp olyan jól bánik a Miskolc-széli óriás-szegregátumban élő gyerekekkel, mint a külterületeken tengődő elhagyott, elmagányosodott idősekkel. Programvezetőként pedig olyan munkahelyi környezetet képes teremteni, ahol a közmunkásként foglalkoztatott helyiek épp annyira fontosnak érzik magukat mint a diplomás szociális szakemberek. Munkájáért 2018-ban Jószolgálat-díjat érdemelt.

Jószolgálat - Fészek /nincs címe/

Ha bajba kerül egy család, náluk menedéket talál

A Fészek Gyermekvédő Egyesület érdi átmeneti otthonában bajba jutott anyáknak és gyerekeiknek segítenek átvészelni a nehéz időket. Családi konfliktusok, munkanélküliség, lakásproblémák, egészségügyi gondok – csupa olyan dolgok, amivel itt rendszeresen találkoznak. A Fészeknél dolgozó szakemberek azon vannak, hogy néhány hónap, vagy egy év alatt sikerüljön úgy felkészíteni a családokat, hogy utána maguk is megállják a helyüket. Ezt a munkát pedig olyan jól végzik, hogy 2018-ban Jószolgálat-díjat kaptak hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriában.

JÓSZOLGÁLAT - Ráckeresztúr

Az áhítat közben döbbentem rá, hogy ez egy drogmisszió

Erdős Eszter eredetileg kallódó fiatalokon akart segíteni: a református lelkész kezdeményezése bibliakörnek indult, drogmisszió lett belőle. Az ország első rehabilitációs intézménye is ennek köszönhetően nyitott meg Ráckeresztúron a kilencvenes évek elején. A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója 2018-ban hivatásszerűen végzett szociális munka, szervezet kategóriában Jószolgálat-díjat nyert. 

Völgyzugolyház a Kacifántosokért

Az életemet kaptam vissza a zugolydában

Megoldatlan a halmozottan sérült gyerekek ellátása: kevés olyan intézmény van, ahol fogadják őket és a megfelelő fejlesztést is megkapják. Ezen próbált meg változtatni pár sorstárs szülő, közös víziójukból született meg a zugolyda ötlete, ahol gyerekeik közösségben lehetnek és szakemberek foglalkoznak velük. A kezdeményezésért a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacinfántosokért 2018-ban Jószolgálat-díjban részesült.