Keresés

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket 1

Omladozó falak és a puszta várja a fóti gyerekeket

A Magyar Hírlapban üzente meg a kormány, hogy még idén bezáratja a fóti gyermekotthont, ahol 50-60 súlyos pszichés problémával küzdő és különleges ellátást igénylő, tartósan beteg és sérült gyereket gondoznak, illetve itt történik a Magyarországra kísérő nélkül érkező kiskorú menekültek ellátása is. Azt is megnevezte a kormány, hogy hová helyeznék át a gyerekeket, de erről mintha az érintett intézményeket elfelejtette volna értesíteni. Két speciális gyermekotthonban, Zalaegerszegen és Kalocsán lassan befejeződik a férőhelybővítés, azt azonban nem tudják, hogy a fótiak vagy mások költöznek be. Nagyobb rejtély, hogy mi lesz a menekültek és a sérült gyerekek sorsa: a számukra kijelölt helyszínen nem történt semmiféle fejlesztés és a jelek szerint nem is fog.

Javítóintézetbe küldenék a menekült gyerekeket

A kormány szerint a fiatalkorú bűnelkövetők közelében lesznek a legjobb helyen, de hogy miért, az egyelőre rejtély.

Minden jobb a javítóban, mégis zabálják a rajzszöget a tinik

Nem mindegy, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők börtönbe vagy javítóintézetbe kerülnek. Ha már fogvatartják, a gyereknek az a legjobb, ha javítóintézetbe kerül – derül ki a Helsinki Bizottság jelentéseiből. Ezek az intézmények kevésbé zsúfoltak, jobb állapotban vannak, és oktatással adnak esélyt a későbbi integrációra.