Keresés

Évekig nyeli az ideget a letartóztatott, mire megkapja büntetését

Évekig nyeli az ideget a letartóztatott, mire megkapja a büntetését

A magyar hatóságok előszeretettel használják az egyik legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást, pedig sok esetben nem lenne indokolt. A fogvatartott hónapokig, de akár évekig teljes bizonytalanságban várja a börtönben, hogy ügyében jogerős ítélet szülessen. Letartóztatottként a hozzátartozókkal való kapcsolattartás is nehézkesebb, kevesebb lehetőségük van dolgozni vagy tanulni, mint az elítélteknek.

Elveszik a remény jogát az életfogytiglanra ítélt raboktól

Túl sokára adhat csak be kegyelmi kérvényt az, aki tényleges életfogtig taró börtönt kap. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar állam nem biztosítja a reményhez való jogot, amivel megsérti az emberi jogok európai egyezményét.

Figyelmetlenek voltak a romák, ezért félhettek az egyenruhásoktól

Csak összekeverték az egyenruhákat, amúgy nem volt okuk a félelemre, derül ki a Gyöngyöspata-ügyben hozott másodfokú ítéletből. Van olyan rendőrfőnök, aki egyenruhákra nem is emlékszik, csak békésen sétálgató, beszélgető férfiakra.

Életük végéig börtönben lesznek a romagyilkosok

A Kúriára felebbeztek, de hiába, ott is helybenhagyták a rájuk kiszabott életfogytig tartó börtönt, ahonnan feltételesen sem bocsáthatók szabadlábra.

Aki fizetett, megúszta, de nem a fészekrakós ügyvédnő

Majdnem háromszáz vádlott, 162 tárgyalási nap, közel 60 ezer oldal teleírása után hirdettek ítéletet a miskolci fészekrakó-ügyben. A többszáz millió forintos kárt okozó csalássorozat főkolomposait súlyos börtönbüntetésre, és több tízmilliós vagyonelkobzásra ítélték. A bíró szerint a főszereplő tettével megingatta az ügyvédi hivatásba vetett bizalmat.

Bezárva tartják a jogukért kiálló menekülőket

Miközben a határzár átlépése miatt elmarasztalt, de fellebbezést be nem adó menekülőket nyitott szálláshelyre küdik a magyar hatóságok, azokat, akik fellebezni mernek az elmarasztaló ítélet ellen, és még menekültkérelmet is beadnak, menekültügyi őrizetbe helyezik. Legalábbis ez a gyakorlat látszik körvonalazódni a Helsinki Bizottság által ismertetett példa alapján.

Részleges győzelmet aratott a bíróságon Kishantos

Részlegesen megnyerte az elvesztett földjeiért indított pert másodfokon a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ. A bíróság részben új eljárásra utasította az első fokú bíróságot, illetve érvénytelenítette az egyik új nyertes földhaszonbérleti szerződését. A területre újra pályázhatnak a kishantosiak is.

Az édesanyát sem utasíthatják ki a kurd család tagjai közül

Megsemmisítette a bevándorlási hivatal kiutasító határozatát a húsz éve Magyarországon élő Kaya Asiye esetében is a munkaügyi bíróság. Korábban férje ügyében is hasonló ítélet született. Az öttagú kurd család tavaly óta küzd azért, hogy ne küldjék vissza őket Törökországba.

Fefüggesztett börtönt kapott a romákat dobáló jobbikos

A bíró megjegyezte, hogy sokkal több vádlottnak kellett volna lennie.

Életük végéig rács mögött maradnak a romagyilkosok

Négy év után jogerős ítélet született a 2009-es romagyilkosságok ügyében. A bíróság lényegében helyben hagyta a 2013-as elsőfokú ítéletet: a Kiss testvérek és Pető Zsolt élete végéig börtönben marad, Csontos Istvánnak pedig 13 évet kell fegyházban töltenie.