Keresés

Mindenki őket támogatta, mégsem lehettek iskolaigazgatók

Az utóbbi időben több szakiskolában is előfordult, hogy valaki érvényes pályázatot adott be az igazgatói posztra, kiálltak mellette a tanárok és a szülők is, mégsem kapta meg a pozíciót. Egyikük szerint azért, mert részt vett a Tanítanék Mozgalom rendezvényén.

43 kollégáját jelentette fel egy bajai iskolaigazgató

Becsületsértéssel vádolja őket, mert leszavazták, hogy igazgató maradhasson. A szavazást azért tartották, mert fiktív jegyek beírására utasított egy osztályfőnököt, majd fegyelmit adott neki ezért.

Saját alkalmazottját is kinevezte iskolaigazgatónak a Klik

Az Index összeszedte a Klebelsberg Központ furcsa igazgatói kinevezéseit. A lap szerint a minisztérium azt nevez ki, akit akar, de ha nagyon tiltakoznak, könnyen visszakozik.

A minisztériumot nem érdekli, hogy mit akar a tantestület

Az igazgatói kinevezés szabályozásának felülvizsgálatát kérik a pedagógus szakszervezetek, miután több iskola vezetésére is olyan személyt nevezett ki a minisztérium, aki ellen tiltakozik a tantestület.