Keresés

Nem tudjuk, mi történik napközben az iskolában

Kutatások szerint Magyarországon az iskolás gyerekek nemcsak gyengén teljesítenek, de boldogtalanok is. Napi nyolc órát töltenek az iskolában, a szülő és a tanár között még sincs valódi kapcsolat. Egy most induló kampány szerint ezt lehet másképp is csinálni.

Egy évtizede csak csökken az oktatásra szánt pénz

Évek óta csökkennek az oktatásra fordított költségvetési kiadások. Igaz, csökken a tanulók száma, és a gazdasági válság sem jött jól, de már az alatt a szint alatt van az oktatás finanszírozása, ahol a diákok eredményein is meglátszik a pénztelenség. A pedagógusbérek a rendszerváltás óta szörnyen alacsonyak, más diplomás szakmákban akár harminc százalékkal is jobban lehet keresni. Egyelőre nem látni, hogy a második Orbán-kormány oktatási reformjai hová vezetnek, de a jövő évi költségvetés semmi jóval nem kecsegtet.

Sokkal kevesebbet kapnak a civil iskolák tanárai

Jelentősen csökkentenék a civil fenntartású iskolák tanárainak éves átlagbérét.