Keresés

Egyre több fegyelmi indul az általános iskolások ellen

A szakiskolások ellen viszont egyre kevesebb. Az Oktatási Hivatal jelentése szerint volt, hogy megütötték, megrugdosták, majd virágtartóval dobálták az egyik tanárt.

Minden ötödik iskolás drogozott már

Az utóbbi öt évben egyre nőtt a drogfogyazstók száma az iskolákban, a herbál pedig második legnépszerűbb droggá vált.

Jövőre újra felforgatják az iskolákat

2017-től újra teljesen átalakítja a kormány az iskolarendszert: új alaptanterv lesz, az igazgatók nagyobb mozgásteret kapnak, de minden az államé lesz.

Minden hatodik tanár sztrájkolt

Egésznapos sztrájkot tartottak szerdán a pedagógusok. A szakszervezet szerint majdnem 25 ezer pedagógus csatlakozott a munkabeszüntetéshez, országszerte sok iskolában leállt az élet. Budapesten ebből nem sok látszott, az iskolák környéke csendes volt, a tanárok és a diákok főleg az épületben tartózkodtak. Egyedül a szakszervezetek autós felvonulása okozott kisebb dugót a belvárosban.

Az iskolák előtt tüntettek a sztrájkoló tanárok

Szerda reggel egy órán keresztül sztrájkoltak a tanárok az ország több iskolájában is. A Teleki Gimnázium előtt rengetgen hallgatták Pukli Istvánt, aki tárgyalni hívta a kormányt, majd élőlánccal körbefogták az iskolát. A Trefort Gimnáziumot több mint száz diák vette körbe, de vidéken is több helyen az iskola előtt tüntettek. Több szülő is azt mondta, lélekben a tanárokkal vannak, de miután leadták a gyereket, továbbálltak.

Alig beszélnek nyelveket a magyar diákok

Cudar állapotban van a magyar nyelvoktatás, a diákok nagy része képtelen megszerezni a középfokú nyelvvizsgát, pedig szükség van rá a diplomázáshoz, sőt, négy év múlva már ahhoz is kelleni fog, hogy egyáltalán bekerülhessen valaki az egyetemre. Pedig az óraszámok egész magasak, éppcsak a színvonal rossz, még mindig sok a szódolgozat, ráadásul a középiskolákban a tanárok leadják ugyanazt a tananyagot, mint az általánosban.

Szüleim mondták, hogy mindenképp jöjjek

Egy pesti gimnáziumba mentünk el megnézni, hogyan is néz ki élesben a hétfői oktatásügyi tiltakozó akció. Több osztály is volt, ahol a tanulók kétharmada, vagy még többen hiányoztak. Az órák lazák voltak, ha egyáltalán megtartották őket, de volt olyan tanár, aki csak a termet nyitotta ki.

Nem járnak iskolába az elsősök Makón

Egy agresszív gyerek miatt nem engedik iskolába a szülők a gyerekeiket.

Többet nem dob ki kabátot a kukába. Ha már százszor leírta

Rossz fát tett a gyerek a tűzre? A legtöbb pedagógusnál erre még mindig a büntetés a válasz. Mert szerintük ez a leggyorsabb és legegyszerűbb, de ezzel valójában nem oldanak meg semmit. A büntetés bántja a gyereket, néha egy teremből kiküldés mélyebb nyomokat hagy, mint egy jól irányzott pofon, de a tanár sem érzi túl fényesen magát ebben a helyzetben. Létezik egy hatékonyabb módszer: beszélgetni kéne a gyerekkel, de ahhoz meg túl fáradtak a tanárok.

Azt kérem a Fogtündértől: Anya ne írjon több portfóliót

Marci szülei pedagógusok, ő viszont már biztos nem szeretne az lenni. Pál feleségének hajnalban kell kelnie dolgozatokat javítani, mert a napja elmegy a felesleges adminisztrációval. Emília pedig már szorongáscsökkentővel jár be az iskolába tanítani. Több mint tízezren írták alá az oktatáspolitikai változtatások ellen tiltakozó petíciót. A legdrámaibb hozzászólások közül szemezgettünk.