Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába?
A pályakezdő pedagógusok nettó 135 ezer forintos bérével nem nehéz versenyezni, tanárszakos hallgatókat kérdeztünk meg arról, hogy ez az összeg elég-e, ahhoz hogy a tanári pályán maradjanak. Van aki bár tiszta szívből szeretne tanár lenni, anyagi okokból inkább villamosvezetőket fog oktatni. Több nyelvszakos inkább magániskolákban, multiknál, vagy külföldön látja a jövőjét.
Ha egy gyerek kezelhetetlennek tűnik a tanárai számára, sokszor inkább meggyőzik a szülőket, legyen magántanuló. Segítség nélkül azonban esélye sincs felkészülni a vizsgákra, és előrejutni az iskolában, úgyhogy sokaknak csak a munka marad a szülőkkel, esetleg a flangálás vagy a neten lógás.
Az iskolák keveset tesznek a zaklatások megelőzéséért, többnyire csak akkor foglalkoznak velük, miután megtörtént a bántalmazás. Van, ahol továbbra is él az a szemlélet, hogy a reál tantárgyak nem lányoknak valók, a nemi alapú diszkrimináció pedig leginkább láthatatlan marad az iskolában. A „NEM – Nemi Esélyegyenlőségi Mutató” projekt keretében a nemi esélyegyenlőséget kutatták a középiskolákban, és kidolgoztak egy olyan mutatót, amely segíthet az iskolák vezetőinek és a tanároknak, hogy hatékonyan felléphessenek a nemi előítéletek ellen.
Homofób megjegyzésekkel és fizikai erőszakkal is találkoznak az LMBTQI diákok az iskolában, a legtöbben mégsem mernek segítséget kérni, inkább otthon maradnak néhány napot. Akik mégis a tanárokhoz fordulnak, csak annyit kapnak tanácsként, ne foglalkozzanak a dologgal, esetleg ne viselkedjenek olyan „melegesen”. Mindez egy új kutatásból derült ki, amelyben közel ezer LMBTQI fiatalt kérdeztek az iskolai élményeikről.
A magyar iskolák általában alig tudnak mit kezdeni a gyerekek otthonról hozott hátrányaival. Helyi szinten azonban vannak sikeres iskolák, akár csak néhány kilométerre olyanoktól, ahol minden erőfeszítés kudarcba fullad. A Magyar Tudományos Akadémia kutatói azt vizsgálják, mi okozhatja ezeket az eltéréseket.
Sok tankerületben utazó tanárokkal próbálják kezelni a gyerek- és tanárhiányt. Ez tűnik a leggyorsabb megoldásnak, de a tanárok és a gyerekek is rosszul járnak vele. Hosszú távon csak az segítene, ha valahogy vonzóbbá tennék a tanári pályát.
Világszerte azzal szenvednek a különböző kormányok, hogy a legjobb diákok nem akarnak tanárnak menni, vagy ha mégis, eszük ágában sincs hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni. Hogyan képzik a tanárokat a legjobb oktatási rendszerekben,és hogyan lehetne a pályára csábítani a tehetséges fiatalokat?
T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel, pedig a lány akkor még csak 13 éves volt. Járni kezdtek, aminek a szex is része volt, a férfi az együttlétek után esemény utáni tablettákat adott neki. Az iskola és a lány szülei szótlanul nézték végig az egészet, a nő mára úgy érzi, ez a viszony valójában bántalmazó volt, és az egész életére rányomta a bélyegét. A férfi szerint mindketten jól érezték magukat, és ez a lényeg. Tanítványai apjukként szeretik, akivel a legmélyebb titkaikat is megoszthatják. És hiába bukkannak fel róla időről időre szexizmusról szóló pletykák, elmozdíthatatlan a pályáról.
Az önkormányzathoz nem vagy csak nehezen lehet pályázni, a többi szülő csak szánakozik, de más gyerekét nem üdülteti. A pedagógusoknak nincs energiájuk pályázati lehetőségeket kutatni, a szülők pedig annyira szégyellik, hogy inkább hazugságokat találnak ki, miért nem tud a gyerek kirándulni menni.