Keresés

A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

A miskolci romák polgármestere is akar lenni a frissen megválasztott Veres Pál

Az iskolaigazgatóból lett városvezető az Abcúgnak adott interjújában elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy az előző városvezetés idején bontani kezdett, majd félig meghagyott számozott utcákon elindult szociális lakásügynökség kibővítésével még több nehéz helyzetbe került miskolci család költözhessen szociális bérlakásba. Hosszú távon a szegregátumok felszámolásában hisz, de szerinte még legalább 10-20 év, mire ennek realitása lesz.

A sérültek is lehetnek seggfejek

Mészöly Ágnes konduktorból lett író, 2006 óta jelennek meg ifjúsági- és gyermekkönyvei, meséi. Legutóbbi regénye, a Szabadlábon egy kerekesszékes kamaszfiú függetlenedésének története, amelyhez volt tanítványa és mozgássérült barátja életéből merített.