Keresés

Idő kell, hogy eltűnjön a képzeletbeli üvegplafon a kanadai roma diákok feje fölül

Idő kell, hogy eltűnjön a képzeletbeli üvegplafon a kanadai roma diákok feje fölül

Magyarországon generációk tapasztalata rögzítette bennük, hogy nem érdemes nagyot álmodniuk, ezt kell most felszámolni. Az iskolák látszólag mindent megtesznek. Magyarul tanuló tanárok, tolmács és roma mediátorok segítik az újonc roma iskolások beilleszkedését. Az első továbbtanuló fecskék már megérkeztek, de még mindig inkább a középiskola sikeres elvégzéséért kell szurkolni a legtöbb roma diáknak.

Évtizedek kellenek, hogy a Kanadába vándorolt romák egyről a kettőre jussanak 19

Évtizedek kellenek, hogy a Kanadába vándorolt romák egyről a kettőre jussanak

Torontóba, Kanadába most már nem érkeznek nagy számban romák Magyarországról, a város most az ott élő roma bevándorlók integrációjával van elfoglalva. Ez azért is nehéz feladat, mert sok roma család menedékkérelméről még nem is döntöttek. Van, akinek az ügyében 6-7 év után születik döntés, ennyi, bizonytalanságban eltöltött év pedig idegileg is tönkreteszi a családokat.

Az Európai Unió legszegényebb szeglete, a romák mégis felfelé tartanak

Az Európai Unió legszegényebb szeglete, a romák mégis felfelé tartanak

Északnyugat-Bulgáriában, az ország és egyben az Európai Unió legszegényebb régiójában találtunk egy kisvárost, ahol mostanra nincsen roma fiatal, aki ne fejezné be legalább a középiskolát. Húsz-harminc évvel ezelőtt még Lomban is pont olyan siralmasak voltak a lemorzsolódási arányok, mint a régió többi településén, de aztán mozgásba lendült egy helyi roma civil szervezet és az oktatási ügyekre amúgy is fogékony városvezetés, és egyéni esetkezeléssel egyre több és több olyan diákot tudtak benntartani a helyi iskolákban, akiket kifelé húzott onnan a szegénység.

kastélyosdombó ökumenikus segélyszervezet családok átmeneti otthona (jóváhagyásra vár)

Nem elég odaadni a kiscsirkét

Az átmeneti otthonokba bekerülő családok jelentős része sosem jut lakáshoz, jobb híján intézményről intézményre vándorolnak. Az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói intézményében viszont lehetőséget teremtettek a nehéz helyzetben lévő családoknak, hogy új életet tudjanak kezdeni. Egy speciális integrációs program keretében az intézmény lakói megtanulhatják, hogyan működik a háztáji gazdálkodás: az ő feladatuk az állatok etetése és a veteményesek gondozása. Akik jól teljesítenek az egyéves programban, munkához és később lakáshoz juthatnak.

Álmukban sem hitték, hogy egyszer majd újra taníthatnak

Álmukban sem hitték, hogy egyszer újra taníthatnak

Mikor menekülni kényszerültek a háború sújtotta Szíriából, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán soha nem állnak majd újra a katedrára. A művészi pályára készülő Marwa is úgy volt vele, bármilyen munkát elvállal majd, hogy fenntartsa magát Ausztriában, ahol menekült-státuszt kapott. Most mégis úgy tűnik, Kholoud és Saad hamarosan újra angolt taníthatnak, Marwa pedig rajztanárként sokkal közelebb kerülhet ahhoz, amit igazán csinálni szeretne. Mindhárman a napokban kapták kézhez bizonyítványukat egy olyan képzésben, amit menekült tanároknak szervezett a Bécsi Egyetem, hogy osztrák iskolákban taníthassanak.

Sehol nem jut hely egy látássérült gyereknek

Sehol nem jut hely egy látássérült gyereknek

Hiába van benne a legtöbb óvoda és iskola alapító okiratában, hogy felvesznek látássérültet, nem szívesen fogadják őket. Dávid anyukájával Egerből költözött Budapestre, hogy speciális óvodába járhasson. Bálint a budapesti Vakok Óvodájában bennlakásos, mert Székesfehérváron egy óvoda sem fogadta be. Flóra és Bianka pedig azon kevés látássérült gyerekek közé tartoznak, akiknek eddig egész jól alakult az integrációja.

Hiába bomladoznak, nem az önkormányzat dönti le majd a gettó falait

Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni

Nagyon nehéz ésszel felérni, mi motiválhatta a Heves megyei Kerecsend képviselő-testületének felét, mikor úgy döntöttek, kidobnak az ablakon egy, a falunak összesen 480 millió forintos pluszforrást hozó pályázatot, amiből Kerecsend leginkább leszakadó lakossága juthatott volna hozzá mindenféle szociális és egészségügyi szolgáltatáshoz. 5-6 roma családot kellett volna kiválasztani, akik kiköltözhettek volna a Dankó utcai szegregátumból, de az önkormányzat, félve a lakosság reakcióitól, nem merte ezt meglépni.

A legmenőbb budapesti helyekre járnak az első autista és aspergeres futárok

A legmenőbb budapesti helyekre járnak az első autista és aspergeres futárok

Az autista Csilla, az autista és Asperger szindrómás Károly és a tíz évvel ezelőtti stroke-jából felépülő Evelin imádják, hogy végre van egy felelősségteljes munkájuk. Szabályosan loholnunk kellett utánuk Budapest legmenőbb helyeire, olyan gyorsasággal és hatékonysággal szállították a célba a hátizsákjukban lapuló szóróanyagokat. Az első olyan hazai futárszolgálatnak dolgoznak, ahol megváltozott munkaképességű futárok végzik a csomag- és szórólap-kiszállítást. Bemutatjuk a Nagy Lépés Futárszolgálatot!

A CEU-n találta meg számításait Omar, a fiatal afgán menekült

A CEU-n találta meg számításait Omar, a fiatal afgán menekült

Integrációs sikersztorinak is tekinthető Omar Sharifullah, egy fiatal afgán férfi története, aki a a debreceni menekülttábortól, ahol friss státuszos menekültként először találkoztunk vele, odáig vitte, hogy ma a budapesti magánegyetem, a Central European University (CEU) a munkahelye. Nemzetközi kutatócsoportok munkájának koordinálásával foglalkozik, de közben arra készül, hogy felsőoktatás-politikával kapcsolatos tanulmányokat folytasson az egyetemen. Omarnak még mindig magyar párja a legnagyobb támasza, akivel itt Budapesten akarják megalapozni közös életüket

Biztos hajléktalanságra ítéli a kormány a menekülteket

Biztos hajléktalanságra ítéli a kormány a menekülteket

A menekülteket támogató programokon kívül rendőröknek és felsőoktatási dolgozóknak szóló képzéseket is szerveztek volna civil szervezetek a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap pályázatainak segítségével.