Keresés

A legnagyobb nyomorban is készül olyasmi, amiért érdemes pénzt adni

Céget alapítani ott, ahonnan mások csak menekülnek

Amint van pár szabad percük, már hímzik is a madaras, űrhajós és házikós mintákat, amiket aztán tornazsákokra, mobiltokokra és neszesszerekre varrnak, majd az interneten próbálják eladni. Az Igazgyöngy Alapítvány társadalmi vállalkozásában a legnagyobb szegénységben élő emberek dolgoznak, mégsem akarják, hogy sajnálatból vegyék meg a termékeiket. Ha sikeres márkát faragnak a SZUNO-ból, önfenntartóvá válhatnak, a plusz pénz, az alkotás öröme, a sikerélmény és a tanulás pedig talán a jövőjükre is hatással lesz. 

Egy szép kert a nyomortelepen olyan, mint oázis a sivatagban 1

Egy szép kert itt olyan, mint oázis a sivatagban

Joli és Angéla pont olyan szegények, mint a monori és a toldi cigánytelepeken bárki más, de büszkén kalauzoltak minket virágokkal vagy zöldségekkel teleültetett kertjeikben, ahol azért is szeretnek időzni, mert minden szögletét a magukénak érzik.

Pár ezer forintból már csodákat lehet tenni a szegényekkel

Ötezer forintból lázcsillapítót kaphat három rászorult gyermek, ötvenezerből fel tudnának szerelni egy tanodát. Fél millió forint elég arra, hogy ki lehessen perelni eltitkolt közérdekű iratokat, ötmillióból pedig egy teljes hajléktalanszállót meg lehetne újítani, vagy épp egy évig foglalkoztatni egy mozgássérülteket segítő gyógypedagógust. Összeszedtünk kilenc civil szervezetet, és megkérdeztük, mire költenék az idei egyszázalékos adófelajánlásokat.

Hogy futja 47 ezerből cigire és kólára? 1

Hogy futja 47 ezerből cigire és kólára?

Rózsi tabletre gyűjt, Andiék tavaly vettek okostévét, Ricsi már a sokadik telefonját veszi, pedig mind pártízezer forintból tengődnek. A kép megtévesztő, hiába vesznek néha lapostévét, így is szinte csak kenyérre és lakásfenntartásra költenek. Tévé és mobil nélkül az a kis boldogságuk is elveszne, ami kijutott nekik, a cigi az egyetlen luxus, amitől képtelenek lemondani, pedig nagyon szeretnének.

A karácsonyfában egy manó lakik

Van, akinek a mesebeli karácsonyfája egy kis manó lakhelye, van, aki akkora csizmákat rajzolt, mint egy többemeletes ház, hogy mindenkinek férjen bele ajándék. Karácsonyi rajzaikon keresztül most megismerhet tíz, szegénységben élő gyereket Berettyóújfalu térségéből. És nem is akármilyenek a rajzok, hisz a gyerekek mindannyian az Igazgyöngy Alapítvány művészeti programjában vesznek részt.

Hülye fejjel megengedtem nekik, hogy ne járjanak iskolába

Betti megpróbált továbbtanulni, de egyedüli cigány volt az iskolában, így pár nap múlva hazament. Tündének a négyes már rossz jegy, Józsi pedig nem akar közmunkás lenni, mint az apja. Ismerjen meg 11 hátrányos helyezetű családot, ahol a szülők attól félnek, hogy a gyerekeik idő előtt otthagyják az iskolák, csakúgy mint egykor ők maguk, a gyerekek pedig küzdenek azzal, hogy a szüleik nem tudnak segíteni nekik!

Pénztelenség miatt bezárhatnak a tanodák

A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért leghatékonyabban küzdő tanodák végét jelentheti, hogy idén véget érnek azok az EU-s pályázatok, amelyekből eddig pénzt kaptak, újakat viszont még ki se írtak. A tanodák kétharmada bezárhat, hisz csak tucatnyian vannak, amelyek állami támogatás nélkül is meg tudnák oldani a szegény gyerekek felzárkóztatását.

Kerti budival indult a toldi idill megteremtése 3

Kerti budival indult a toldi idill megteremtése

Told Kelet-Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetben lévő faluja, az ottélők mégis délutáni klubokba járnak, krumplit termesztenek a határban, a legjobb tanulóknak pedig ösztöndíj jár. Itt fejleszti a szociális modelljét az Igazgyöngy Alapítvány, amely a brókercsalás miatt elbukhatja a sok éve gyűjtögetett adománypénzét.

Komoly nemzetközi elismerést kapott az Igazgyöngy Alapítvány vezetője

Tagjai közé választotta az Ashoka nemzetközi szervezet L. Ritók Nórát, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjét. Ez egy nagyon rangos elismerés, amit csak azok kapnak meg, akik hosszú távon sokat tesznek a társadalomért.

A szegény gyerekek gyógyszerpénzét is elnyelte a csaló brókerház

Nincs pénz gyógyszerre, se a tanárok bérére, a hátrányos helyzetű gyerekek pedig elbukhatják az ösztöndíjukat. Évtizedes munkát tehet tönkre az Igazgyöngy Alapítványnál a brókercsalás.