Keresés

A demenseknek már az idősotthon a haza

A demenseknek már az idősotthon a haza

Az ország egyik legszegényebb járásában található 800 fős Szamossályi 2010-ben saját idősotthont nyitott, mert úgy látta az önkormányzat, hogy a faluban és a környező településeken egyre több a gondoskodásra szoruló idős és demens beteg. A bentlakásos intézmény folyamatosan teltházzal működik, még Budapestről is fogadnak lakókat.

Nem tudnám megtenni az apámmal, hogy beadjam egy idősotthonba

Nem tudnám megtenni az apámmal, hogy beadjam egy idősotthonba

Komoly dilemmát okoz a családoknak, hogyan oldják meg idős hozzátartozójuk ápolását. Nagy a nyomás rajtuk, hogy magukra vállalják a feladatot, mégha beleszakadnak is. Úgy éreznék, ha nem így tesznek, azzal cserbenhagynák szeretteiket.

A Facebookon tartják egymásban a lelket, akik egyedül ápolják idős szüleiket

Felírták anyunak a pelenkát, és annyi

Facebook-csoportokba szerveződve támogatják egymást azok, akik otthon ápolják idős vagy demens hozzátartozójukat. Itt beszélik meg, hogyan lehet ápolási díjat igényelni, mik az a tapasztalatok az egyes gyógyszerekről, hogyan kezeljék, ha a nagyi már nem emlékszik dolgokra. Mivel az idősek gondozása 0-24 órás készenléttel jár, az interneten kívül szinte nem is marad más kapcsolatuk a külvilággal

Ne kizsákmányolt nőkre sózzuk az idősek ápolását (JÓVÁHAGYVA)

Ne kizsákmányolt nőkre sózzuk az idősek ápolását

Milánkovics Kinga vidékfejlesztőből lett idősápoló. Négy éve dolgozik Angliában, előtte önkénteskedett hospice-ban, hogy jobban megértse a halált, majd Máltán dolgozott egy luxus idősotthonban. Szerinte Magyarországon nincs is rendszere az idősgondozásnak, a családok maguk vannak a bajban, miközben sokan azért mennek Angliába ápolónak, mert itthon nem becsülték meg őket.

A demens időseknek a kórház nem egy gyógyító hely ( JÓVÁ van HAGYVA)

A demens időseknek a kórház nem egy gyógyító hely

Becslések szerint Magyarországon 200-250 ezer demenciával élő beteg él, de mindössze 5500-an szednek gyógyszert. Kázár Ágnes háziorvos szerint ez azt jelenti, hogy már csak akkor jutnak gyógyszerhez, amikor késő, és nem lassítható a betegség súlyosbodása. Vagy eleve keveseknél ismerik fel a betegséget, így el sem kezdődik a gondozásuk. A családok kevés segítségre számíthatnak ebben a helyzetben, a szociális elláttás leterhelt, az idősotthonokban több éves várólisták vannak.

Nehezen bírkóznak meg az idősotthonok a nagybeteg öregekkel

Nehezen bírkóznak meg az idősotthonok a nagybeteg öregekkel

Pedig a törvény szerint nem is fogadhatnak mást, csak őket. Nem találnak szakápolókat, vagy akiket mégis, azokat elcsábítják a kórházak. Így előfordul, hogy képzetlen ápolók dolgoznak súlyos beteg idősekkel, miközben az állami támogatás változatlan. Pedig hamarosan csinálni kell valamit, mert egyre több az idős, nagybeteg magyar.

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért 1

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért

Tamás Londonból költözött haza, mert nem merte egyedül hagyni a demens édesanyját. Attila a munkáját adta fel, Zsófi pedig adósságokba verte magát, mikor magatehetetlenné váltak a szüleik. Egyre több az idős, beteg ember Magyarországon, a rokonaik pedig nem tudnak mit kezdeni velük. Az ápolás a szülőnek és a gyermeknek is nagy áldozatot jelent. Bemutatjuk, mekkorát.

Pert kaphat a nyakába, aki nem gondoskodik a szüleiről

Mostantól az idősotthonok szabadon perelhetik azokat a gyerekeket, akik amúgy segíthetnének nyugdíjas szüleiknek, csak éppen nem teszik.