Az ország egyik legszegényebb járásában található 800 fős Szamossályi 2010-ben saját idősotthont nyitott, mert úgy látta az önkormányzat, hogy a faluban és a környező településeken egyre több a gondoskodásra szoruló idős és demens beteg. A bentlakásos intézmény folyamatosan teltházzal működik, még Budapestről is fogadnak lakókat.
A magyar állam sokkal kevesebb pénzt költ az idősek ellátására, mint amennyire valójában szükség lenne, nem csoda, hogy az otthonokban férőhelyhiány van, a gondozók alulfizetettek és túlterheltek, az ápolási feladatok a családokra maradnak. Egy most megjelent kiadvány sorra veszi, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben az önkormányzatok az idősekért.
Komoly dilemmát okoz a családoknak, hogyan oldják meg idős hozzátartozójuk ápolását. Nagy a nyomás rajtuk, hogy magukra vállalják a feladatot, mégha beleszakadnak is. Úgy éreznék, ha nem így tesznek, azzal cserbenhagynák szeretteiket.
Becslések szerint Magyarországon 200-250 ezer demenciával élő beteg él, de mindössze 5500-an szednek gyógyszert. Kázár Ágnes háziorvos szerint ez azt jelenti, hogy már csak akkor jutnak gyógyszerhez, amikor késő, és nem lassítható a betegség súlyosbodása. Vagy eleve keveseknél ismerik fel a betegséget, így el sem kezdődik a gondozásuk. A családok kevés segítségre számíthatnak ebben a helyzetben, a szociális elláttás leterhelt, az idősotthonokban több éves várólisták vannak.
Átlagosan két évet kell várniuk azoknak az időseknek, akik már nem tudnak magukról gondoskodni, hogy bekerülhessenek egy otthonba. A várakozók fele meg sem éri ezt, előbb meghalnak, minthogy ellátáshoz jutnának. Idén februárban már 24 ezren szerepeltek az idősotthonok várólistáin.
Pedig a törvény szerint nem is fogadhatnak mást, csak őket. Nem találnak szakápolókat, vagy akiket mégis, azokat elcsábítják a kórházak. Így előfordul, hogy képzetlen ápolók dolgoznak súlyos beteg idősekkel, miközben az állami támogatás változatlan. Pedig hamarosan csinálni kell valamit, mert egyre több az idős, nagybeteg magyar.