Keresés

Állásbörzén toboroz vasutast és rendőrt az állam

A fiataloknak sem ciki az államnak dolgozni

Most először külön állásbörzét rendeztek a legnagyobb állami vállalatok, hogy enyhítsék az egyre növekvő munkaerőhiányt. A fiatalok szerintük stabil és kiszámítható karriert biztosít az állami munkahely, ami fontosabb, mint a magas fizetés.

Önkéntes fiatalokkal mentené meg Orbán a hadsereget

Húszezer önkéntest vonnának be, és jöhetnek a katonai alapismeretek az iskolában, hogy minél többen gondolkodjanak hazafiasan. Sorkatonaság viszont nem lesz.

A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

Ejtőernyőst faragna a honvédség a közmunkásokból

A minisztérium tagadja, pedig a kiküldött levelekből úgy tűnik, nincs választási lehetősége annak a közmunkásnak, akit alkalmasnak találnak a katonai szolgálatra. Nógrád megyében ejtőernyősöket és lövészeket is kerestek.

A közmunkások közül toboroznak katonákat

Kötelező elmenni a toborzásra a közmunkásoknak. Aki alkalmas és állásajánlatot kap a honvédségtől, az vagy beöltözik egyenruhába, vagy hónapokra kiesik a közfoglalkoztatásból.

Megszavazták a hadsereg bevetését lehetővé tevő törvényt

A katonák a migrációs válsághelyzetben igazoltathatnak, előállíthatnak, és kényszerítő eszközöket is alkalmazhatnak.

Döntenek a hadsereg bevetéséről

Ma szavaznak a képviselők arról a törvénymódosításról, ami lehetővé tenné, hogy a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetben a katonák közreműködjenek a határ őrzésében.

Mire elég a honvédség a határon?

Rendőrökkel együtt járőrözni menni fog, az ellátási feladatok pedig kézre is állnak majd. A tömegkezelési képességek azonban vitatottak, és kérdés az is, lesz-e elég katona.

Minek bezárni, aki nem is akar itt maradni?

Szürreálisak, ijesztőek és rossz üzenetet hordoznak a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa szerint azok a törvénymódosító javaslatok, amelyek csak a szigorításában látják a menekültkérdés rendezését. A lakásokban migránsok után kutató rendőrök és a kerítés közelébe merészkedőkre akár gumilövedéket is lövő katonák nem jelentenek megoldást semmire.

Még csak a földet túrja a honvédség a határkerítésnél

Az Abcúg munkatársa Mórahalom mellett járt, ahol ma kezdték el a négy méter magas határzár építését. Egyelőre még csak a földet kotorja egy honvédségi munkagép.