Keresés

A hajléktalan emberek úgy érzik, hogy másodlagos állampolgárai ennek az országnak

A hajléktalan emberek úgy érzik, hogy másodlagos állampolgárai ennek az országnak

Az az Alkotmánybíróság, amely képes kimondani, hogy nincs joga senkinek szegénynek, nincstelennek lenni, az valamit nagyon nem ért abból, hogyan működik egy társadalom, hogyan működik ez az ország – mondja Tóth Fruzsina. Az Utcajogász Egyesület jogásza szerint a testület határozata a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a lelke. Ő maga egyébként úgy érzékeli, hogy szakmájában erősen érezhető a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek iránti szolidaritás, a jogászok többsége elfogadhatatlannak tartja ezt a szabályozást. Bár az Alkotmánybíróság nem találta Alaptörvény-ellenesnek a hajléktalanság kriminalizációját, a bíróságok ezután is nyugodtan felmenthetik az eléjük vezetett embereket. Interjú.

Hiába a hajléktalantörvény, kevesebben mentek be a szállókra

Bár tavaly október óta elvileg tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodni, ezen a télen kevesebb hajléktalan ember ment be éjjeli menedékhelyekre, mint az elmúlt három évben bármikor. A Február Harmadika Munkacsoport éves hajléktalanfelmérése szerint akik mégis bent aludtak, azok a hideg miatt tették, de a büntetéstől való félelemből sokan magántelkekre húzódtak.

Közmunkával és normális lakással csábítják a földekre hajléktalanokat (jóváhagyásra vár)

Közmunkával és normális lakással csábítják a földekre a hajléktalanokat

Kiskőrösön olyan hajléktalanprogramot csináltak a baptisták, ami sehol máshol nincs. Közmunkát, normális lakhatást és szociális segítséget kínálnak azoknak, akik kilépnének a mostani helyzetükből. A programot a kormány támogatja, és úgy tűnik, nagyon elégedettek vele. Kérdés, kiterjesztenék-e, és ha igen, lenne-e értelme. 

Egyszer egy évben a hajléktalanoknak is jár József Attila

Egyszer egy évben a hajléktalanoknak is jár József Attila

Attól, hogy valakinek nincs pénze, és sosem jut el színházba vagy koncertre, még érdekelheti a kultúra. Tóth Simon Ferenc színész ezért többször szervezett már előadásokat hajléktalan emberek számára. Kedden a magyar kultúra napján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vonat nevű menedékhelyén léptek fel József Attila, Márai Sándor, Kodály Zoltán és Bartók Béla műveivel.

hajléktalanellátás szociális munkások portré

Húzós, hogy mire kimész a hajléktalanhoz, már halálra fagyott

A hajléktalanságot kriminalizáló törvénymódosítás életbe lépése óta a közvélemény rengeteget foglalkozott a hajléktalan emberek helyzetével és az ellátórendszer hiányosságaival. Viszont semmit nem tudunk azokról, akik azért dolgoznak, hogy senki se fagyjon halálra az utcán és a szállókon mindenki emberhez méltó ellátást kapjon. Eleve kevesen tudják, mivel foglalkozik egy szociális munkás, és hogy munkája korántsem abból áll, hogy ételt oszt a rászorulóknak.

kutyás hajéktalanok

Inkább megfagyok, de a kutyámat nem adom

Tűzön-vízen át védik egymást, semmi el nem választhatja őket egymástól: sok hajléktalan a kutyája miatt még a szállókra se megy be, mert kevés helyen fogadják őket együtt. Inkább megfagynának a hidegben, minthogy lemondjanak kedvenceikről. Ezek az állatok hű társak, akik védik kiszolgáltatott gazdáikat, az adományozók pedig egy-egy simogatásért cserébe néha bőkezűbben adakoznak az utcán élőknek. 

Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni

Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni

Hiába próbálja a kormány erővel szállóra terelni a hajléktalanokat, egyelőre ez nem nagyon sikerült. Egyrészt azért, mert a szállók még az ott dolgozók szerint is embertelenek, zsúfoltság, veszekedések és bogarak nehezítik az elalvást. Másrészt a hajléktalanok többsége pletykák alapján próbálja eldönteni, hol töltse az éjszakát, és sokszor az utcán találják meg az áhított biztonságot.

Eddig is hajléktalan voltam, de most leszek csak igazán az

Eddig is hajléktalan voltam, de most leszek csak igazán az

Megsemmisíthetik a hajléktalanok holmijait, őket pedig akár elzárással is sújthatják az október 15-től érvényes szabályok szerint. Sokuk ennek ellenére nem akar szállóra menni, és nemcsak azért, mert ott nem lehet alkoholt inni. Mit szólnak a hajléktalanság kriminalizálásához maguk az érintettek? Lestyánszky Ádám és Pivarnyik Balázs videója.

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Ingyen jutnak ételhez, ruhához és gyógyszerhez is. Télen nem kell megfagyniuk, kéregetésből pedig annyi pénz összejön, hogy néhányan még az otthon élőknek is tudnak utalni. Úgy tűnik, ha az ember utcára kerül, jobban megéri Bécsben hajléktalannak lennie, mint Budapesten.

Egy százlábú lesántulását jól el lehet adni az öregeknek // Azért, mert elesettek, még szeretik a kultúrát // Azért, mert elesettek, még nekik is kell kultúra

Harminc év után először látott színházat

Miért ne juthatna a kultúrából azoknak is, akik nem tudnak színházba menni? Idősek otthonában és hajléktalanszállón jártak a legmenőbb budapesti színészek. Kiderült, hogy Örkény-egypercesekkel és egy százlábú lesántulásának szomorú történetével nem nagyon lehet mellényúlni.