Elfogadták a kihagyott szülői értekezletet büntethetővé tevő javaslatot
Kiemelhetik a családból azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával. Hogy mit jelent pontosan az együttműködés, azt senki sem tudja.
Kiemelhetik a családból azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával. Hogy mit jelent pontosan az együttműködés, azt senki sem tudja.
A tinik legalapvetőbb félelme, hogy család nélkül maradnak, a szorongás pedig általános jelenség a középiskolás fiatalok körében, a gyermekvédelmi gondoskodásban élőknél még inkább – derül ki az SOS Gyermekfalvak friss, hétfőn publikált kutatásából.
Egy családok átmeneti otthonába vagy anyaotthonba kerülő anyának gyökeresen megváltozik az élete: szigorú szabályoknak kell megfelelnie, saját és gyerekei élete pedig nyitott könyv lesz családgondozója és az otthon vezetője előtt. Ezt sok szülő hatalmi önkényként és túlzott kontrollként éli meg, ami ellen, retorziótól félve, ráadásul tiltakozni sem mer. Az otthonokban dolgozó családgondozók szerint viszont a szigorú szabályokra és a fokozott felügyeletre épp a gyerekek egészséges testi és lelki fejlődése miatt van szükség. Azt azonban ők is látják, hogy a rendszerből hiányoznak a fékek a hatalmi visszaéléses helyzetek megelőzésére.
Akár a gyerek családból való kiemelésével is sújtható lenne, ha a szülők nem működnek együtt az óvodával vagy az iskolával. De mit jelent az együttműködés? Bármit.
Még nem tudják pontosan, hogyan, de a célja az lenne, hogy ne dolgozhassanak gyerekek közt. Az államtitkár azt ígérte, 2019-20-ra az összes nagy gyermekotthont bezárják.
Azon az alapon el lehetne szakítani a gyerekeket a családjuktól, hogy a szülők megtagadják az együttműködést a védőnővel, a gyerekorvossal, a háziorvossal, a bölcsődével, az óvodával vagy az iskolával.
Büntetőeszköz lett az eredetileg segítő szolgáltatásnak kitalált gyermekvédelmi intézkedésből. A védelembe vétellel ugyanis a gyermekjóléti szolgálat csak odáig jut, hogy egyértelművé tegye a szülőknek, hogy mit várnak el azért, hogy a gyerek továbbra is a családban maradhasson, de segíteni nem tudnak, mert nincsenek meg az eszközeik hozzá. Marad tehát a kiemelés fenyegető réme. A védelembe vétel fegyelmező szerepére ráadásul még az is ráerősít, hogy 2010 óta a túl sok iskolai igazolatlan hiányzásért automatikusan ez jár.
Az ATV szerint mindegyiket évekkel ezelőtt hozták létre, pedig az Alföldi utcai gyermekotthon dolgozói azt állították, csak egy bosszúszomjas férfi kamuprofiljairól van szó.
Meghallgatták, mit gondol a gyerekvédelmi rendszerről, de elbeszéltek egymás mellett. A válasz mindenre az volt: folyamatban van a megoldás, de sajnos nincs elég pénz.
Kizártnak tartják az Alföldi utcai befogadó otthonban, hogy bárki gyerekeket molesztált volna. Megbíznak az otthonban dolgozó három férfiben, akik a vizsgálat ideje alatt is a gyerekekkel dolgoznak.