Keresés

Annyi az új állami gondozott, hogy a régiekre se pénz, se ember nem jut

Annyi az új állami gondozott, hogy a régiekre se pénz, se ember nem jut

Az állam évről évre egyre több gyereket emel ki a családjából, és küldi őket nevelőszülőkhöz vagy gyermekotthonba. Közben egyre kevesebben maradnak utógondozásban, ami az állami gondoskodásban felnőtt, 18 évesnél idősebb fiatalokat segíti. Így sokan védőháló nélkül maradnak, könnyen bajba kerülnek, és végső esetben akár az utcán is találhatják magukat. 

Rendőrök hurcolták intézetbe a gyerekeket

Rendőrök hurcolták intézetbe a gyerekeket

Tíz rendőr tört rá Horváthékra, hogy állami godozásba vegyenek öt gyereket. Egy év múlva a bíróság kimondta, hogy a gyámhivatal egy sor szabálytalanságot csinált. A gyerekeket visszakapták, de azt az egy évet már nem fogják.

Tizenkilenc jogvédőtől várja az állam húszezer gyerek megmentését

Se idő, se pénz, se ember nem jut az állami gondozattak védelmére

A gyermekjogi képviselők elvileg azért vannak, hogy képviseljék a gyerekek jogait. Képviselnék is, de tizenkilencen vannak húszezer gyerekre, és vajmi keveset ér a szavuk a gyámhivatallal szemben.

Hasztalan ment Leon a minisztériumba

Hasztalan ment Leon a minisztériumba

Meghallgatták, mit gondol a gyerekvédelmi rendszerről, de elbeszéltek egymás mellett. A válasz mindenre az volt: folyamatban van a megoldás, de sajnos nincs elég pénz.

Hasztalan ment Leon a minisztériumba

Nyert az állami gondozott tinédzser, aki beperelte a gyámhivatalt

Leon nem hagyta szó nélkül, hogy speciális otthonba dugták, a gyámhivatal pedig hiába bizonygatta, hogy súlyos pszichés zavarai vannak. A bíróság neki adott igazat, most pedig kártérítést szeretne. Ha meglesz az érettségije, jogon tanulna tovább, aztán pedig szívesen dolgozna a gyerekvédelemben.

Leszoktatnák a leszbikusságról

Leszoktatnák a leszbikusságról

Teljesen képzetlen emberek foglalkoznak az állami gondozott gyerekekkel. A dolog nem meglepő, hiszen a szükséges papír akár nyolc általánossal és egy kamuiskola elvégzésével is megszerezhető, a rendszer pedig alig szűri ki az alkalmatlanokat.

Ököllel ütik és rugdossák a gyerekeket a kalocsai gyerekotthonban

Ez derült ki az alapvető jogok biztosának jelentéséből. A gyerekek nem is tudják, hogy bántalmazzák őket, mert azt hiszik, ez csak egy nevelési eszköz.

Óriásléptekkel tarol az egyház a gyerekvédelemben

Óriásléptekkel tarol az egyház a gyerekvédelemben

Egyre több gyerekről gondoskodhatnak az egyházak, amit az állam is bőkezűen támogat. A több pénz jobb szolgáltatást hozhat, de marad-e valódi választási lehetőség, vagy templomba kényszerül az is, aki nem akar?

Évekig is szívhatnak a családjuktól elszakított gyerekek

Egy hónap alatt kellene dönteni a családjukból ideiglenesen kiemelt gyerekek sorsáról, mégis hónapokig, olykor évekig húzódnak az ügyek. Miközben a hivatalok papírokat tologatnak, a gyerekeknek és a családoknak fogalmuk sincs, mi lesz velük.

Egy piros autóval vittek el, azóta szülők nélkül élünk

Értelmiségi családból is kerülhet valaki állami gondoskodásba. Sára videóban mesél az emlékeiről.