Keresés

Túl sokat kért a falu a helyhasználatért, inkább elköltözött az ELTE gólyatábora

Túl sokat kért a falu a helyhasználatért, inkább elköltözött az ELTE gólyatábora

33 év után odébb állt Bódvarákóról az ELTE Természettudományi Karának egyik gólyatábora, mert nem sikerült megegyezniük a település új vezetésével a tábor helyszínéül szolgáló két hektáros rét használatáról, pedig egy éve a polgármester egyik választási ígérete a turizmus fellendítése volt.

Szexuálisan aláztak meg diákokat a Corvinus gólyatáborában

Megint gólyatábori visszaélésre derült fény, ezúttal a Budapesti Corvinus Egyetem 2014-es szarvasi gólyatáboráról kerültek nyilvánosságra arra utaló részletek, hogy a részt vevő gólyákat szexuálisan megalázó feladatok elé állították a tábor szervezői.

Megvan, hogyan kerülné el az ELTE a nemi erőszakot

Pszichológusokkal, érzékenyítő tréningekkel, információs pontokkal és segélyvonallal akarja elkerülni az ELTE az újabb erőszakos eseteket. A gólyatábori feladatokban lőttek az alkoholnak és a szexnek is.

Eltusolta a nemi erőszakot, aztán felvették a gyerekvédelemhez

A gyerekvédelemben szerzett munkát Bubla Áron, miután megvádolták, hogy HÖK-elnökként segített egy gólyatábori nemi erőszak eltusolásában.

Mindenki tudta, mi az elvárás: vetkőzni és inni

Az oktatási jogok biztosa jelentést készített az elmúlt évek egyetemi gólyatáborairól: noha nem kellene azon meglepődni, hogy alapvetően miképp néz ki egy gólyatábor, azért olvashatók a jelentésben szaftos részletek olyan szituációkról, amikor a résztvevők közül többeket leitattak, meztelenségre vettek rá.

Újabb nemi erőszak miatt vizsgálódnak az ELTE-n

Azonnali vizsgálatot rendelt el és várhatóan büntetőfeljelentést tesz az ELTE jogi karának vezetése az intézmény 2013-as gólyatáborában történtek miatt.