Keresés

Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában (jóvá kell hagyni még)

Nem merik bevallani a gyerekek, ha bántalmazzák őket az iskolában

Nyugat-európai és amerikai kutatások ennek ellenkezőjét mutatják: a gyerekek inkább hajlamosak bevallani, ha áldozatok, vagyis gyakoribbnak tűnik az iskolai bántalmazás, ha úgy kérdezik, hogy ki bántotta őket, mintha azt, hogy kit bántanak. Ez fontos visszajelzés lehet az iskoláknak, mivel azt mutatja, hogy az áldozatok nem bíznak abban, hogy segítséget kapnak. Az MTA iskolai bántalmazással foglalkozó kutatásából az is kiderült, hogy aki védelmezni próbálja az áldozatokat, maga is nagyobb eséllyel szenved el bántalmazást. 

Központi felvételivel szűrné a kormány a gimnazistákat

Jöhetnek a ponthatárok és a férőhelyszám-csökkentés. A cél, hogy többen menjenek gimnázium helyett a szakképzésbe.

Pocsék felvételi eredményeket értek el az általános iskolások

Az elmúlt tíz év legrosszabb eredményét hozták a nyolcosztályos gimnáziumba felvételiző általános iskolások. Nem sokkal jobb a helyzet a négy-és hatosztályos felvételiknél sem.

Nagy nevű gimnáziumok is beálltak az oktatáspolitika kritikusai közé

Két nagy hírű fővárosi gimnázium is csatlakozott az átgondolatlan oktatási reformok ellen tiltakozókhoz. Már majdnem ötszáz szervezet, és több mint 27 ezer ember állt be a Miskolcl indult kezdeményezés mögé.

A legjobb borsodi gimnázium tantestülete nyílt levélben fordult a kormányhoz

Az, hogy vannak még jól működő iskolák, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető – írja a legjobb BAZ-megyei középiskola vezetése.

Hazaküldték az iskolából a vacogó diákokat Szegeden

Annyira hideg volt az épületben, hogy haza kellett küldeni a diákokat a volt Sávgári gimnáziumból Szegeden.

Ezek a legjobb magyar középiskolák most

A gimnáziumok közül a Fazekas, a Radnóti és az Eötvös dobogós. A gimnáziumokban Budapest, szakközépiskolákban inkább a vidék erősebb a legújabb rangsor alapján.

Gimnázium nélkül maradhat sok magyarországi kistérség

Megszüntetné a kormány a gimnáziumi képzést 8o vidéki középiskolában. Ezek közül 31 olyan kistérségben van, ahol nincs is másik gimnázium. Az ellenzék az adott térségek elsorvadásától tart, a szülők aláírást gyűjtenek.