Keresés

Eltűntek a parasztok

Hogyan tette az elmúlt huszonhat év agrárpolitikája vidéki emberek százezreit munkanélkülivé? Miért összpontosul a magyar földek legnagyobb része nagyon kevés ember kezében? Mely családok jelenleg a legnagyobb földbirtokosok? Ezeket kutatta az elmúlt években Kovách Imre. Most megjelent könyvéből az is kiderül, hogy mára a hagyományos parasztság szinte teljesen eltűnt, a gazdák egyre nagyobb része diplomás ember.

Kehi-jelentés igazolja a hortobágyi legelőmutyit

Legelőt nem is használó kacsával, vagy bérelt állattal is lehetett legelőket nyerni a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatain. Olyanok is nyertek, akik nem is gazdálkodtak. Ezt egy nyilvánosságra került Kehi-jelentés állapította meg.

Kártérítést kérnek a gazdák a migránsok miatt

A határsértők által okozott károk megtérítését kérik Csongrád megyei gazdák. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára szerint a kerítés az első lépés a probléma megoldása felé.