Keresés

Évek óta panaszkodtak rá, mégis kinevezték a gödi otthon élére

Évek óta panaszkodtak rá, mégis kinevezték a gödi otthon élére

Éveken át súlyos gondok voltak a pilisvörösvári speciális otthonban, tavaly novemberben mégis ennek a vezetőjét tették a gödi otthon élére. Szerdán erről az intézményről derült ki, hogy szörnyű körülmények közt tartják az ott élőket.

Ha aspergeres szeleteli, tökéletes lesz a paradicsomkarika

Igazi kihívás ma lelkes konyhai dolgozót találni Magyarországon, sokan már az állásinterjúra sem mennek el. Egy éttermeket üzemeltető cég azonban rájött a megoldásra: menekülteket, fogyatékosokat, nyugdíjasokat kezdtek alkalmazni. Ők pedig az átlagnál sokkal lelkesebbnek bizonyultak. Van aspergeres dolgozójuk, aki milliméterre pontosan vágja fel a zöldséget, és súlyos beteg cukrászuk, aki hálás, hogy félállásban is engedik dolgozni. A menekültek munkakezdését először fagyos tekintetek kísérték, de rekordidő alatt megtalálták a helyüket és már ők segítenek a többieknek.

Bulizni vinnék a kerekesszékes fiatalokat

Az önbizalomhiánnyal és a bunkó személyzettel is meg kell küzdeniük azoknak a mozgássérült fiataloknak, akik a tolószék ellenére is el szeretnének járni szórakozni. Egy újonnan alakult szervezet éppen ebben segítene nekik, idén nyáron például kivinnék őket a Szigetre.

Felállsz egy futópadra, és melletted egy amputált ember fut

Nem csak a bejutás és a terem, de a gépek és is akadálymentesek lesznek Budapest első akadálymentes fitnesztermében.

Takarítás egy vidéki fogyatékosokat ellátó intézményben | Fotó: Hajdú D. András

Csak odébb tolják a fogyatékosokat

A kormány nem dicsekedett vele túl hangosan, de négy éve zajlik a rendszerváltás óta eltelt 25 év egyik legnagyobb szociális reformja. Mégis döcögősen indul a dolog.

Gurulj Karcsi után, ha tudsz!

Alacsony padlós a villamos, de hiába, ha a villamosmegálló megközelíthetetlen. Süllyesztett a padka, de minek, ha pont ott van egy közlekedési tábla. A két perces átkelés egy téren kerekesszékkel negyedórába telik, pedig akár egy kocogó ember sebességére is képes a gép.

Ha megy a fogmosás, jöhet az átlag élet, átlag lakásban

Erzsi rászokott a postába járásra, Árpi a szobabiciklizésre. Jani nagy vásznon nézhette végig a kedvenc filmjét, Évának pedig kutyája lett. A magyar kormány harminc év alatt 11 ezer fogyatékos embert költöztetne tömegintézményekből családias kis lakásokba, a Down Alapítvány viszont már húsz éve ezt csinálja Budapesten.

Még évtizedekig dugdossák a fogyatékosokat borzalmas tömegintézetekben

Ha minden a kormány tervei szerint haladna, a rettenetes tömegintézményekben élő értelmi fogyatékosok 30 év múlva költözhetnének emberibb körülmények közé. A 30 év így is beláthatatlan, de a kormány még ahhoz képest is csúszásban van.