Keresés

Ha aspergeres szeleteli, tökéletes lesz a paradicsomkarika

Igazi kihívás ma lelkes konyhai dolgozót találni Magyarországon, sokan már az állásinterjúra sem mennek el. Egy éttermeket üzemeltető cég azonban rájött a megoldásra: menekülteket, fogyatékosokat, nyugdíjasokat kezdtek alkalmazni. Ők pedig az átlagnál sokkal lelkesebbnek bizonyultak. Van aspergeres dolgozójuk, aki milliméterre pontosan vágja fel a zöldséget, és súlyos beteg cukrászuk, aki hálás, hogy félállásban is engedik dolgozni. A menekültek munkakezdését először fagyos tekintetek kísérték, de rekordidő alatt megtalálták a helyüket és már ők segítenek a többieknek.

A közmunkások mindenkinél többet szülnek

A magyarok jövedelme, ideje és a munkáltatók hozzáállása is az ellen van, hogy beteljesüljön Orbán Viktor álma, és több gyerek szülessen az országban, mint ahány felnőtt meghal. A fiatalok túl későn hagyják el a szüleiket, van, aki egyszerűen kiöregedik a termékeny korból, az iskola és a karrier sem használ a családalapításnak. A közmunkások viszont termékenyebbek bárkinél. Összeszedtük, mik dolgoznak az emelkedő gyerekszám ellen.

Arra sincs pénzük, hogy az első fizetésig kihúzzák

Egy álláshoz jó megjelenés, naprakész szakma, és legalább egy havi spórolt pénz kellene, a legtöbb hajléktalannak viszont ezek nincsenek. Már azon elbuknak, hogy az erdőből nem érnének be időben dolgozni, vagy nincs rendes fogsoruk. A hajléktalanok körében a legkedveltebb munkahely a konyhai kisegítő, mert ott enni is kapnak a fizetés mellett. Az állam milliárdos költségvetésből indított közmunka-programot a hajléktalanoknak, amely segíthet ugyan kikecmeregni a gödörből, de sokan az első pár hónapot sem húzzák ki.

Nőből kukás, romából hivatalnok nem lesz

Egy nőt nem vettek fel kukásnak, egy romát csak közmunkásként akartak alkalmazni, hivatalnokként nem, egy cukorbeteg gyereket elküldtek az óvodából – ilyen és ehhez hasonló esetek kerültek az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé tavaly. A szervezet a hozzájuk érkezett 733 esetből 33-ban mondta ki 2015-ben, hogy hátrányos megkülönböztetés történt.

A közmunka a leghatástalanabb fegyver a munkanélküliség ellen

Egy vagyont költ a kormány az egyre terebélyesedő közfoglalkoztatásra, pedig egy rakás más lehetősége is lenne. Az erősen megkurtított költségvetésű foglalkoztatáspolitikai programok az elmúlt években sokkal hatékonyabban segítették álláshoz a munkanélkülieket, mint a közfoglalkoztatás.

Elhibázott emberkísérlet a közmunka

Az MTA kutatója szerint a közmunka nem más, mint emberkísérlet, amit a baloldali kormányok kezdtek, és most a Fidesz fejezi be. A program szegénységbe ragasztja az embereket, és a gazdaságot is tönkreteszi, pedig Molnár György szerint lenne megoldás.

Ellöki a szegényeket a pénzkereső állástól a közmunka

A 444.hu interjút készített azzal a két kutatóval, Molnár Györggyel és Cseres-Gergely Zsomborral, akik az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete számára készítettek kutatást a kormányzati közmunkaporgramról. Szerintük lehet, hogy a program hatása minden jó szándék ellenére is káros, a résztvevők pedig egyre jobban eltávolodnak az igazi munka irányából.