Keresés

Megtanítjuk a kamaszlányoknak, hogy mondhatnak nemet

Megtanítjuk a kamaszlányoknak, hogy mondhatnak nemet

A PATENT Egyesület szexuális felvilágosító és erőszak-megelőző projektje, a „Turn Me On – Kapcsolódj be!” két év alatt körülbelül ezer diákhoz jutott el. A szexuális felvilágosítással szeretnék elérni, hogy a fiúk ne gyakorolják a pornóban látott erőszakos aktusokat, a lányok pedig képessé váljanak ellenállni a rájuk nehezedő nyomásnak.

Rugdosódott és buzizott a nagykanizsai nevelőintézet rendésze

Az egyik fiút lebuzizta, a mosókonyhába lökte, és ott ütötte, egy másik fiút pedig tarkón csapott. A nevelők egyetlen esetben sem jelezték az esetet.

Azt sem tudják, miért verik egymást a fiatal rabok

Brutális kegyetlenségekre képesek a fiatalok a börtönben. Elhanyagoltak, a sokkot és a számukra ismeretlen börtönviszonyokat pedig erőszakkal kompenzálják. Három tizenéves napokon keresztül kínozta két cellatársát, és még azt sem tudták megmondani, hogy miért.

Mindenki tudta, mi az elvárás: vetkőzni és inni

Az oktatási jogok biztosa jelentést készített az elmúlt évek egyetemi gólyatáborairól: noha nem kellene azon meglepődni, hogy alapvetően miképp néz ki egy gólyatábor, azért olvashatók a jelentésben szaftos részletek olyan szituációkról, amikor a résztvevők közül többeket leitattak, meztelenségre vettek rá.

Feloszlott az ELTE jogi karának hallgatói önkormányzata

A testület a gólyatábori erőszak miatt döntött a feloszlás mellett.

Rágyújtott, majd megverte a tanárát egy szegedi diák

A hatodikos diákot csak tanúként hallgatták ki, mivel még gyermekkorú.

Az állam miatt szenved duplán, akit megerőszakolnak

Az áldozatokkal ordibáló bírók és a nemtörődöm rendőrök miatt akár éveken keresztül, újabb és újabb traumákon esnek át a szexuális erőszak áldozatai.