Keresés

Az autisták végre megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, így már az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják a bruttó 100 ezer forintos támogatást. Továbbra sem jár viszont számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után.

Elindult a pénzükre hónapok óta váró tanodák kifizetése

A csúszásról szóló cikkünk után néhány nappal elkezdte tető alá hozni a tanodák finanszírozási szerződéseit a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

Kimondta a bíróság: az Emmi felelős azért, mert szegénység miatt veszik el a gyereket

Az Emmi felelős azért, hogy szegénység miatt veszik el a gyerekeket

A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felel azért, mert tömegesen szakítanak el szegénység miatt gyerekeket a családjuktól Nógrád megyében. A perben azonban nem sikerült bizonyítani, hogy ez a rossz gyakorlat egyben a roma gyerekek diszkriminációját is eredményezi.

Végleg elkaszálta a bíróság a roma gyerekek szegregációját

Kimondta a bíróság, hogy az Emmi a felelős a roma gyerekek szegregációjáért

A pert több mint 10 éve indította az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen. A csütörtöki jogerős ítélet értelmében az Emmi felelős a kialakult helyzetért, és utasítania kell az érintett iskolákat, hogy deszegregációs tervet dolgozzanak ki. Ezenfelül 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezték a minisztériumot. A pert indító alapítványnak viszont nem sikerült elérnie, hogy a szegregáltan működő iskolákat bezárassák. 

A kitagolást egyik leghangosabban kritizáló szervezetnek ajánlott partnerséget a kormány

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) tavaly novemberben még arra szólította fel a kormányt, állítsa le és gondolja át az értelmi és testi fogyatékkal élő embereknek otthont adó nagy intézmények kitagolását, mert az abban a formájában nem segít a probléma megoldásán. Most, úgy látszik, mégis inkább partnerségre törekszenek a kormánnyal: hétfőn megnyitották a szervezet 850 milliós uniós forrásból kialakított „Önálló életvitel centrum”-hálózatának első darabját.

Se kiskád, se kiságy - már viszik is a roma gyerekeket

Se kiskád, se kiságy – már viszik is a roma gyerekeket

A Nógrád megyei gyerekvédelmi szakemberek túl sok roma gyereket emelnek ki családjukból, nagy részüket a szegénység miatt. Ezt állítja egy átfogó kutatásra hivatkozva az Európai Roma Jogok Központja, ami pert is indított az Emmi ellen. Szeretnék, ha bíróság mondaná ki, hogy jogsértő a rendszer működése, és ha hosszú évek után végre változna valami a gyerekvédelem területén. 

Hiába költünk egyre többet az oktatásra, a magyar gyerekek mégis rosszabbul tanulnak

Az Európia Bizottság legfrissebb oktatási jelentése szerint az elmúlt három évben romlott a magyar diákok tanulmányi teljesítménye, és nőtt azok száma, akik inkább a közmunkát választják a tanulás helyett. Az Emmi viszont úgy látja, hogy minden szép és jó.

Felfüggesztették a gödi speciális otthon igazgatóját

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy a gödi speciális otthonban szörnyű körülmények közt tartanak fogyatékos embereket, ezért felfüggesztették az intézmény igazgatóját és rendkívüli vizsgálatot indítottak.

1500 gyerekre jut majd egy szociális munkás

Újra lenne az iskolákban szociális munkás. Kiírtak egy pályázatot, adnának is rá 1,7 milliárd forintot, a jó szándék ellenére azonban a megvalósítás több ponton hibádzik. Egyetlen segítő jut majd 1500 gyerekre, a szociális munkás ráadásul nagy eséllyel pont annak a központnak a munkatársa lesz, ami a gyerekkiemeléseket végzi.

Czibere: voltak hibásan elbírált tanodapályázatok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gyakorlatilag elismerte, hogy több esetben hibázott, amikor több tapasztalt tanodás civil szervezet pályázatát nem ítélte állami támogatásra érdemesnek a legutóbbi tanodák támogatására kiírt, 5,3 milliárd forintos keretösszegű pályázatán. A néhány hete belengetett új pályázat ugyanis az előző körben „érthetetlenül” elbukott pályázókat fogja helyzetbe hozni.