Keresés

A hallgatás spirálja miatt válik cigányellenessé a középiskolás osztályok hangulata

A kortársak nyomására az a gyerek is cigányellenes lesz, akinek semmi baja a romákkal

Váradi Luca szociológus, a CEU tanára új kutatása arra mutat rá, hogy a középiskola első évében még azok a gyerekek is cigányellenessé válnak, akiknek korábban semmi gondjuk nem volt a romákkal, pusztán azért, mert azt gondolják, ez az ára a közösséghez tartozásnak.

Óriási sikert ért el a kormány: a muszlimokat jobban utálják mint a cigányokat

Óriási sikert ért el a kormány: a muszlimokat jobban utálják mint a cigányokat

A cigányellenesség és az antiszemitizmus, bár egy tőről fakadnak, teljesen máshogy jelennek meg a társadalomban. Míg a romákat utálni gyakorlatilag kortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül elfogadott dolog Magyarországon, az antiszemitizmus erősen megosztja az embereket: vagy gyökeresen elítélik, vagy nagyon osztják ezeket a nézeteket. Mivel az előítéletesség mértéke – időnkénti felélénkülése ellenére – a magyar társadalomban hosszú ideje nagyjából állandó,  felmerül a kérdés: hol buknak el az előítéletesség csökkentését célzó kezdeményezések?

Lesz mivel lecsendesíteni az egymást cigányozó iskolásokat

Egyelőre magukra maradnak a tanárok, ha egymást lecigányozó, lezsidózó és lebuzizó gyerekeket kell lecsendesíteni. Vannak ugyan érzékenyítő foglalkozások, de ezek inkább a megelőzésre jók. És előfordulnak sajét, jó gyakorlatok is, ezeket, most gyűjtik össze, hogy mindenki hozzéférhessen.

Egy kis lökés is elég a gettósodáshoz

Tudta, hogy már egészen kicsi előítéletesség is nagy társadalmi szegregációhoz vezet? Itt egy játék, ami megmutatja, mi lesz abból, ha valakinek ugyan semmi baja a pirézekkel, de mégsem szeretné, hogy egy piréz legyen az egyik szomszédja a sok közül.